Ki hogyan nyerte el a lelki békét a szülei szenvedése láttán?

Engem anno fizikailag és verbálisan is bántalmaztak a szüleim. Persze ennek meg is lett az eredménye rendesen. Azóta sem jöttem teljesen helyre.

Anyám és apám azóta szétmentek. Az életük romokbanhever. Anyámadósságot adósságra halmoz és sosem keveredik ki belőle.

Apám krónikus, gyógyíthatatlan betegségben szenved, amit kezelni is alig tudnak, emiatt az életminősége mondhatni kínszenvedés.

Az öcsém, akit dédelgettek és ajnároztak, csak a kárt csinálja nekik. Megkeseríti a mindennapjaikat. Követelőző és flegma. Pont olyan elkényeztetett, amilyenre nevelték.

A magam részéről teljesen meg vagyok elégedve. Kvázi páholyból nézhetem, amíg a karma elvégzi a munkát.

Hallod úgy beszélsz, mint egy pap... inkább taszító, mint szimpatikus.

Nem kell ekkora nagy áhitatosnak lenni.

Felnőttek, elcseszték, neked meg semmi közöd az ő ostobaságukhoz.

Pontosan úgy vélekedek erről az egészről, mint a 3-as válaszoló.

Több évnyi pszichoterápia. Egy autó ára ment rá, de megérte minden forintját. Pánikbeteg voltam a szüleim miatt, szorongtam, többször volt komoly öngyilkossági gondolatom. Apám alkoholista, anyám mártír, én meg egész életemben nézhettem, hogy apám anyámat rendszeresen veri (volt, hogy a falba ütötte a fejét), majd engem is (majdnem megfojtott) és a testvéremet is. 19 évesen tudtam elszabadulni, ma 37 vagyok. Ezek még együtt vannak, de már nem akarom apámat leszoktatni, anyámat megmenteni. Teljes mértékben elfogadtam, hogy ez az ő életük, ők magukért felelősek (ahogy én magamért, és a saját védelmemért!), úgy élnek, ahogy akarnak.

Egyedül, szakember nélkül ez nem ment volna, így is elképesztően kemény munka volt.

Na mi van?

A 94%-os egy pap? :D

Hát erre tanítottak? :D

Nem érdekelnek.

Szenvedjenek, nekem tök nyolc, egész gyerekkoromban és míg otthon éltem mindenért engem okoltak, ha véletlenül összetörtem valamit ment az üvöltés/csenddel verés, mindig azt állították hazudok, tök mindegy, hogy osztálypénzről volt szó, vagy iskolai jegyről, dogáról.

Mániákusan ellenőrizgettek, naponta feltúrták a szekrényemet, nulla magánéletem lehetett, és még sorolhatnám.

Amit tanítottak: hogy én sosem viszem semmire, sohasem lehetek jó abban, amit csinálok, egy balfék vagyok, sosem lesz barátom, stb.

Felőlem a híd alá is mehetnek, az sem hatna meg.

Meg is érdemlik, hogy szenvednek, az adósságot meg pláne. Akinek legalább egy gyereke is van, annak legyen már esze....

Na most itt ez a csok, meg babaváró és egyéb ilyen naccsos segély.... Lesz itt annyi lelki nyomorék drogos gyerek a társadalmunkban, hogy majd lépni nem tudunk...