Miért ilyen előítéletesek az emberek gyerekvállalás terén?
Az utóbbi években sok ismerősömtől hallottam azt a mondatot, hogy "imádom a gyerekeimet, de ha újra kezdhetném, tuti nem vállalnék gyereket". Pár napja a saját testvéremtől hallottam ugyanezt. Mégis, ha valaki meghallja, hogy mi a párommal tudatosan nem vállaltunk gyereket, azonnal jönnek a megvető pillantások, pedig nem azt mondjuk, hogy utáljuk a gyerekeket, sőt szeretjük őket, csak egyszerűen mi nem vágytunk sajátra.
Pár hónapja egy ismerősöm szólt hozzá egy poszthoz, neki három felnőtt fia van. Szó szerint azt írta, hogy ha elölről kezdhetné az életét, nem akarna gyereket. És ezt nyilván a gyerekei is látták, hiszen nyilvános poszthoz szólt hozzá.
Feltételezem, hogy ha a környezetemben ennyi ilyen van, akkor máshol is, de akkor kik azok, akik ítélkeznek a gyerektelenek felett? Vagy ez is olyan álszent dolog, mint hogy a közösségi oldalakat elárasztják a boldog családi fotókkal, miközben szétesőben van a család különböző okok miatt?
Én nem ítélem el a gyermekvállalókat, de, és itt jön a DE!!!
- Mind a 2 fél akarja. Komolyan akarja! Mert a legtöbb pasi úgy van vele, mint amikor kutyát kap a kisgyerek. 1-2 hónapig játszik vele, leviszi fosatni, fürdeti, aztán egyre kevésbé, majd 4 hónap után anyura marad, mert ráunt.
- Legyen rá lóvé, akkor is, ha egyedül kell nevelni! SOK lóvé!
- Anyu a szülés után is dugható legyen, mert sok nő ekkor hajlamos bevarrni a nunit, és többet nem szexelni.
- Ne merjen sipítozni anyu, hogy neki milyen nehéz a NŐ - ANYA - FELESÉG - DOLGOZÓ szerepkör! Mert nem volt kötelező szülni, ő akarta!!!
#5
Hát, pedig jó lenne, ha több ember beismerné magának, hogy neki nem való a gyerekvállalás, akkor legalább nem lenne ennyi elhanyagolt meg lelkisérült gyerek.
23.
De KELL a gyerek, MUSZÁJ B+!!!
Mert ugye:
- Nagyiék és anyuék örülnének neki.
- Csajom akarja, és ha nem csinálom fel, lelép.
- Pasim akarja, és ha nem csinálhat fel, lelép.
- A bank akarja, mert másképp nincs CSOK.
- Olyan cukik!!!!
- Isten akarata!
Amúgy a 19-esnek teljesen igaza van, én ezeket a szülőket lelketlennek tartom, meg mi a fészkes fenéért kell odakommentelni, hogy ő hogyan érez, ráadásul amit a gyerekei is láthatnak?!
Ezek a szülők csak a saját érzéseiket veszik figyelembe, azt pedig telibe szarják, hogy a gyereküknek ez NETALÁNTÁN rosszul esik, mert ez sértő dolog, és nagyon trendi mártírkodni a gyereknek, hogy "örüljél b+, hogy felneveltelek, meg ételt adtam a szádba", mintha a gyerek kérte volna az életet, komolyan.
Most gondolj bele, ha neked is azt mondaná valaki, hogy jobb lett volna, ha nem születsz meg, és soha nem értettem azt, hogy az "imádom a gyerekemet" és a "ha visszamehetnék az időben, nem vállalnék gyereket" mondatok mégis hogyan férnek meg egymás mellett..
#24
De miért kell társadalmi nyomásra gyereket vállalni? 💀😭
Csak akkor szabad, ha az illető TÉNYLEG vágyik rá, nem azért, mert Katinak is van, mert anyukám unokázni szeretne, NEM.
26.
Amiért társadalmi nyomásra "ciki", sőt "gusztustalan" sok olyan, amúgy természetes és normális dolog, mint:
- A fiúnál magasabb lány.
- 10+ év korkülönbség.
- Sportos - duci pár.
- Diplomás - melós pár.
- Roma - magyar pár. (Ez mondjuk érdekes, közben meg sok csaj milyen büszke a f.kete majmára.)
Mert egy gyerek
- kva sok idő és energia (és messze nincs egyensúlyban amit kapsz és amit beleteszel)
- jobb esetben nem teszi tönkre a nőt (nálunk mondjuk két családtag testileg teljesen tönkrement - szülési sérülés, nem, nem hozták helyre)
- kva sok pénz
- ha betegen születik, arról már nem is beszélek, mert akkor ott vége a jövőbeli terveknek, kistestvérnek, mindennek, mert olyan irgalmatlan energiát és pénzt emészt fel
Csak ugye ezekkel sokan nincsenek tisztában, mert mindenhonnan ömlik rájuk a rózsaszín szr, hogy gyereknevelés milyen buli.
Aztán ha pont az ő gyereke nem a reklámokban látott 0-24 mosolygós kisbaba, akkor az nagy pech, és vissza sem csinálhatja többé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!