Hogyan legyek kész a "felnőtté válásra"?

Van, aki hamar felnő, talán túl korán is: ehhez kell egy adag rossz tapasztalat, rossz élmény, vagy egy nehéz gyerekkor. Van, aki sosem lesz igazán felnőtt. Ilyen pl. a kedves anyósom: ő már az 50 felé közelít, de soha egy percre nem költözött el otthonról, még mindig a szüleivel lakik, és néha igen gyerekesen tud viselkedni. Élettapasztalata a nulla felé tendál, mert már születése óta mindent elintéz helyette a hetvenes éveiben járó, igen energikus édesanyja. Van ilyen is, de szerintem ez a kevésbé szerencsés eset.

A felnőtté válás nem úgy történik, hogy ma még gyerek vagy, holnap felnőtt. Ennek szakaszai vannak, és mindenkinél máshogy megy végbe a folyamat, más az üteme. Van, aki már 15-16 évesen alig várja, hogy megpattanhasson otthonról, van, aki még harminc évesen is anyuci szoknyáján ül. Meg vannak az anyósom-féle extrém esetek, bár ez azért ritka.

Szóval ne ess kétségbe, hogy 18 évesen még nem kapott el a "márpedig én most és azonnal elköltözöm, kalap-kabát, mert a saját életemet akarom élni"-nevű vírus.

Előbb-utóbb majd adja magát, hogy el akarsz költözni, pl. ha egy jobb egyetemre szeretnél menni (nem mintha a debreceni nem lenne elég jó, de lehet, mást akarsz tanulni, amit otthon nem lehet), vagy ha máshonnan való párod lesz (lehet akár debreceni is, de szerintem nincs az az ember, aki hosszú távon ne vágyna saját lakásra, saját kis kuckóra, ahol anyu nem zaklat azzal, hogy vidd le a szemetet - ajánlom hallgatásra a Junkies: Apám, vegyél nekem egy lakást!-c. opuszát, nagyon visszaadja az érzést).

Akkor már nem is fogsz félni attól, hogy a saját életedet éld, ne a szüleidét. Mert egyébként marha kényelmes otthon dekkolni a világ végéig úgy, hogy anyu-apu körülugrál, de én úgy gondolom, hogy a felnőtt ember akkor lesz igazán felnőtt, ha megtapasztalja azokat a jó és rossz dolgokat egyaránt,ami élettapasztalatot ad. Amit aztán az utódainak átadhat. Hát, én kb. így gondolom.

Az, hogy hiányzik a család, hát az egy aránylag könnyen áthidalható dolog. Ezt nevezik érzelmi leszakadásnak. Annyit jelent, hogy érzelmileg is megállsz a saját lábadon, nem rohansz anyuért az első nehézségnél, mert képesnek érzed magad egyedül megoldani a problémát. Ha ez az érzelmi leszakadás nem sikerül, előáll az az eset, amiről az alábbi megtörtént eset szól. Anyukám mesélte nekem, mikor én születtem, helyszín egy többágyas szülőszoba: anyám vajúdik, szenved nagyon, nincs mellette senki, miután az apás szülés akkoriban még nemhogy divat,de engedélyezett sem volt. Tehát anyám fekszik a több ágyas szülőszobán, mindenhol kórházzöld térelválasztó függönyök. Az egyik függöny mögött egy másik kismama szenved. Minden egyes fájásnál azt hajtogatja: "Anyukám, anyukám, segíts! Jajj, anyukám, nagyon fáj! Anyukám, segíts, meghalok! Anyukám, nem bírom!"

A szülészorvosnak, aki éppen őt látta el, már nagyon elege van a csajból, és ráförmed: "Most bezzeg anyukáját hívja... Amikor a gyereket csinálták, akkor is őt hívta, hogy segítsen?" - A csaj ezután kussban volt.

Tanulság: felnőtt ember a maga dolgaiért felel, és viseli a tettei következményeit. Anyu nem fogja helyettünk megszülni a gyerekünket. Az igazán fontos dolgok csak rajtunk állnak...

További kellemes felnőtté válást kívánok neked, kedves Kérdező! :)

Most 34 éves vagyok. Kb. 20-22 éves koromban éreztem, hogy önálló akarok lenni. És 23 éves koromban lett lehetőségem, hogy elköltözzek. A nagymamival cseréltünk helyet. Én odaköltöztem az ő házába, ő meg az én szobámba. Mivel már öreg volt és nem lehetett egyedül. Az egy másik faluban volt és eleinte én is nagyon féltem egyedül. De élveztem is. Kaptam egy használt autót és úgy éreztem, enyém a világ. Én fizettem a magam számláit, azt ettem, amit akartam és persze, amit főztem magamnak és szép lassan belejöttem. Vettem egy kutyát, hogy ne legyek egyedül és naponta telefonáltam haza és hétvégente mindig hazamentem. Mondjuk nem laktam messze, csak 20 km.

Aztán lett egy párom és összeköltöztünk. Majd összeházasodtunk. A nagymami házát és a férjem házát eladtuk, vettünk egy közös nagyobbat és szépen lassan kialakult minden.

Csak a kezdet a nehéz, utánna minden megy magától.

Szia

Szerintem ezen ne stresszelj meg!

Eloszor is ahogyan mar sokan irtak, nem mindenki egyforma.

En kulfoldon elek, 16 eves koromban koltoztem el otthonrol, es azota is inkabb szeretem magam iranyitani az eletem.

Ez nem azt jelenti, hogy tobbe nem szeretem a csaladom vagy hogy nem hianyoznak...dehogyisnem!

Csak en ilyen vagyok.A sajat edesnoverem meg az utcankbol sem tudna elkoltozni, hiaba van 3 gyereke, meg mar lassan 30 eves, mert o olyan tipus.

A kerdesedre valaszolva:

en mindigis ereztem hogy nem tudok egy helyben maradni de bennem is volt egy kis felsz hogy mi lesz velem egyedul, meg ugy is hogy vagytam el valahova.

Probald meg azt, hogy elkezdesz eljarogatni otthonrol ilyen 1-1 napos kiruccanasokra haverokkal, mas varosokba vagy nyaron mondjuk egy 1hetes turara akar kulfoldre is.

Mondjuk egyszer azert mindig huvd fel a szuloket hogy tudjak hol vagy meg minden.Igy egy ido utan megtapasztalod,hogy neha jo egy kicsit elszakadni a mindennapi kornyezettol es magad meg a szuleid elott is bizonyitod hogy kepes vagy dolgokat egyedul is veghez vinni.

A masik, hogy ha elmesz otthonrol, egy olyan helyre menj ami alapbol is tetszik!Mindergy hogy mas orszag vagy masik varos de legyen ott valami (vagy valaki...hmmmmm)

ami tetszik (nagy parkok,tengerpart,jo partik, maga a suli,egy ket ismerosod vagy unokatesod,ott lakik a kedvenc szineszed vagy mittomen, csak valami amiert mar megeri ott lenned).

Az a baj hogy az emberek nagy resze elore stresszel mindenen.Nem rad ertem hanem az atlagra.

Persze kell egy bizonyos felkeszultseg de a legtobb az majd akkor jon ki amikor az adott helyzetben vagy.

En is itt vagyok 21 evesen kijottem dolgozni, aztan idokozben felvettek az egyetemre, kismillio embert ismerek mar itt,ha nincs penzem sporolok, ha nem tudok valamit megkerdezem, ha ehes vagyok fozok...nem olyan bonyolult az!

En hetente hivom a csaladot, felevente hazamegyek es tok jol megvagyunk igy.

Ne felj belevagni mert kesobb megbanod!

Es mindig tartsd eszben hogyha nem is jon ossze amit elterveztel HAZA mindig mehetsz!!!! :)

Szerintem ha kicsit elmesz otthonrol meglatod hogy nem olyan felelmetes az!!!!!

En sok sikert kivanok neked es ha gondolod irj privatba aztan beszelgethetunk meg ha segitsegre van szukseged!

Cia :D

Én is hasonlóképpen érzek, mint te. 21 vagyok, és mostanában kezdem azt érezni, hogy el szeretnék költözni. 18 évesen én is felhúztam Pestre koleszba egy évre......hát nekem nem ment. Ha beteg voltam, egyből hazatelefonáltam, minden hétvégén hazamentem, a tiszta ruhát otthonról hoztam.....önállóság nulla. Túl korai volt. Nem is bírtam egy évnél tovább, hazajöttem, és most itt járok egyetemre. Még van másfél évem, de már egy kicsit viszket a lábam alatt a talaj.

Nem tudom, mit fogok csinálni, de nagyon szeretnék külföldre menni. Az a baj, hogy én nem érzem magam elég talpraesettnek, ügyesnek és kemény legénynek, hogy egyedül kimenjek. Mindenképpen kell valaki, akivel ki tudok menni. Aztán majd elválik, hogy fogom-e bírni. Neked is fel a fejjel, egy év sok idő, addig még sokminden fog változni. Végre egy jó kérdés amúgy, sok hasznos dolgot olvastam.

http://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__onismereti-ker..

ezt a kérdést én írtam ki, igaz csak egy választ kaptam rá, de te is elolvashatod, hátha segít...

teljesen ugyanígy vagyok, mint te...:S

Cia,

mar korabban is irtam Neked.

Szerintem ez a Balcsis dolog nagyon jo otlet, ott bizonyosan megizlelned a szabadsag elonyeit es hatranyai es akkor mar kicsit tisztabban latnal, hogy hogyan is mukodnek a dolgok ha magad vagy.

En csak annyit mondanek, nem csak neked de sokaknak, akik nem akarnak egyedul nekivagni: az, hogy valaki akkor meletted van amikor felszallsz a vonatra az nem biztos, hogy akkor is ott lesz amikor lazasan az agyad nyomod!

Ezt tapasztalatbol mondom, es nem csak en de a csaladom (akiknek igen nagy resze kulfoldon el is!) es az itt levo magyar barataim is (2 db!).Az emberek nagy resze (nem irom, hogy magyaraok mert akkor jon a fujolas-de ugyis mindenki erti melyik retegre ertem) nagyon hajlamos a legkisebb korulmenyvaltozast is extremen lereagalni.Es hidd el nekem en a 22evemmel mar megfordultam jo nehany helyen, es eddig mindig azok az emberek hagytak sz**ban akik velem indultak,vagy akik onnan jottek, mint en!!!!

Ha meg beteg vagy elmesz az orvoshoz aztan fekszel otthon haromnapot: ne aggodj, valoszinuleg annyi baratod lesz, hogy mindig lesz 3-4 aki rad nez, meg ha egeszseges vagy is :) csak tudni kell megvalogatni az embereket magad korul (ez nminden varosra es minden elethelyzetre igaz!).Szerintem jo vagy, nem lesz gaz, probald meg ezt a Balatont aztan meglatod hogy alakul!

Udv :)