Ajándékötletek. Mi a véleményetek?
Úgy gondoltuk a párommal, hogy anyukámat idén valami egyszerű, de annál fontosabb ajándékkal lepjük meg. Idén külön megkért rá, hogy ne nagy ajándékot vegyünk, mert nem tudná viszonozni. Mi pedig nem akarjuk, hogy a rokonság előtt kellemetlenül érezze magát. Mit lehetne adni? Bár felnőtt, még is oda van az Alkonyatért. Arra gondoltunk, hogy megvehetnénk neki a 3. részt szinkronosan DVD-n. Az összes részét olvasta már, de a 3. részre nem tudott eljutni a moziba, az első kettőt látta. A másik ötlet egy ágyneműhuzat lenne. Imádja a bordós színeket, most alakítja át a szobáját, és mindenben van bordó. Vehetnénk neki egy szolíd, de bordó mintásat. Az utolsó dolog pedig egy kisebb szökőkút lenne. Szép hegyekkel, tájjal, kisházzal. Régóta imádja az ilyeneket, volt is neki, de régebben költözéskor eltört, azóta pedig nem vett magának. De akárhol lát, mindig perceket időz el előtte, szóval látszik rajta, hogy szeretné.
A kérdés azért lett feltéve, mivel eredetileg mindhárom ajándékot szerettük volna neki adni, de mint említettem külön megkért rá és tudom, hogy kellemetlenül érezné magát, nekünk pedig nem ez a célunk. És sajnos nem tudunk választani. Tudom, hogy korai még, de általában hamarabb megvesszük az ajándékot. Ti melyiket választanátok?
Előre is köszönöm a segítséget.
Esetlen vagy Te, meg elég pofátlan is. :)
Igen, mozis verzióba le lehet tölteni, de én nem így akarom neki oda adni. És nem tudom mit kell ezért bunkónak lenni, vagy ez miért is bolhából elefént csinálás? Nyilván neked nincs gondod erre, mert a Te ajándékodon senki nem gondolkodik. :) Kapsz valami szart és ennyi. :)
Elnézést, hogy idejövök offolni, de "kedves" moslékos vödör, nem a kérdező pofátlan hanem te! Mit osztod itt az észt?
Amúgy, hogy a kérdésre is válaszoljak, szerintem is a szökőkút a legtutibb, de ha megengedhetitek magatoknak, akkor vegyétek meg neki az összeset! :) Elvégre a pároddal közösen adjátok, különben is ajándék lónak ne nézd a fogát! :) Biztosan nagyon örülne! :)
Én tudom miről beszélt, sokszor szedek le netről filmeket, de 3. rész még nincs kinnt DVD-n sem szinkronizálva, neten meg mégúgy sincs fennt, ez pedig az ő tudatlanságára vall.
Mégegyszer szeretném megköszönni a segítséget a többieknek. :)
Kérdező,ha megmutatod a cickód,elárulom honnan lehet letölteni. - szólt a pattanásos fiúcska.
Utolsó előtti
Öreg vagy már grál lovagnak.A levitézlett vitézek közé is csak azért vennének fel,hogy tologasd a gulyáságyút.
Utolsó
Nem vagy hulye,csak az internethez vagy hulye.Vígasztald magad ezzel.
Inkább kihagynám köszi. Megvárom míg kijön DVD-n szinkronosan. :) Jó neked, hogy Te már a megjelenés előtt letudod tölteni szinkronnal full verzióban. Ha-ha. :) De súghatok egy titkot? Sajnos ez még neked sem megy, és kár olyan dologgal felvágni amit nem tudsz, mert ez elég tudatlanságra vall, és ahelyett, hogy mást ócsárolsz itt, tájékozódj, okosodj, és ne csak a gép előtt lopd a napot nagyokat mondva. :)
A pattanásokra pedig egy kozmetikust javasolnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!