Ajándékötletek. Mi a véleményetek?
Úgy gondoltuk a párommal, hogy anyukámat idén valami egyszerű, de annál fontosabb ajándékkal lepjük meg. Idén külön megkért rá, hogy ne nagy ajándékot vegyünk, mert nem tudná viszonozni. Mi pedig nem akarjuk, hogy a rokonság előtt kellemetlenül érezze magát. Mit lehetne adni? Bár felnőtt, még is oda van az Alkonyatért. Arra gondoltunk, hogy megvehetnénk neki a 3. részt szinkronosan DVD-n. Az összes részét olvasta már, de a 3. részre nem tudott eljutni a moziba, az első kettőt látta. A másik ötlet egy ágyneműhuzat lenne. Imádja a bordós színeket, most alakítja át a szobáját, és mindenben van bordó. Vehetnénk neki egy szolíd, de bordó mintásat. Az utolsó dolog pedig egy kisebb szökőkút lenne. Szép hegyekkel, tájjal, kisházzal. Régóta imádja az ilyeneket, volt is neki, de régebben költözéskor eltört, azóta pedig nem vett magának. De akárhol lát, mindig perceket időz el előtte, szóval látszik rajta, hogy szeretné.
A kérdés azért lett feltéve, mivel eredetileg mindhárom ajándékot szerettük volna neki adni, de mint említettem külön megkért rá és tudom, hogy kellemetlenül érezné magát, nekünk pedig nem ez a célunk. És sajnos nem tudunk választani. Tudom, hogy korai még, de általában hamarabb megvesszük az ajándékot. Ti melyiket választanátok?
Előre is köszönöm a segítséget.
" De akárhol lát, mindig perceket időz el előtte, szóval látszik rajta, hogy szeretné. "
1.Szerintem ezt most mindenképpen, hiszen ti is látjátok, mennyire szeretné.
2. Nem tudjuk, mennyi ágyneműje van illetve mennyi ideje van DVD-zni.Az egyik hasznos, a másik szórakoztató. Nemsokára itt a karácsony, ezekkel már meg is oldottátok az ajándékozást, csak azt kell eldönteni, melyiket mikor adjátok neki/ mindkettőt egyszerre vagy a 3. tárgyat később/.
Köszönöm a segítséget és a válaszokat. :)
Akkor a szökőkút lesz.
Igen karácsony lenne. :)
Igazából nem nagy tétel, 10-15 ezer ft-ból kihozható, de nagyon lelkizős. És mivel külön megkért rá, így nem szeretném ezt figyelmen kívül hagyni. Szóval értitek nem?:) Nem szeretném azt hallgatni utána, hogy "De nem kellett volna." "Mondtam, hogy nem kellett volna." "Nem tudtam kellőképpen viszonozni." És ez menne legalább 2-3 hónapig az ünnep után. Valószínű a többit, majd meglepetésként kapja. Gondolok itt arra, hogy ha kész lesz a szobája, akkor azt mondom sétáltam az üzeletekben, és eszembe jutott, hogy az ágynemű mennyire illene ide. A DVD-t meg egyszerűen csak megveszem neki, annyival, hogy tudom, hogy nem tudta megnézni. :)
vedd meg neki a szökőkutat, magadnak a dvd-t ( a rajongót nagyon szeretnek ilyet kapni) és add neki a dvd-t hogy neked nem tetszett.cselezd ki!
És hangsúlyozd hogy magadnak vetted , de nem jön be, mit csinálj vele most, kapni fog utána és észre sem veszi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!