Mit csináljak, ha a családom egy része nagyon nyers, már-már túl őszinte?

Én kicsit ilyen 'delulu' vagyok, nem követem a híreket a nagyvilágban, nem foglalkoztat, hogy a kis pasztellbuborékomon kívül mi történik.

Igen, hajléktalanoknál, beteg gyerekeknél elfordítom a fejem például. Nem azért, mert érzéketlen vagyok, hanem mert úgysem tudnék segíteni.

Nagyszüleim viszont folyamatosan olyanokról beszélnek, ha megyek hozzájuk, találkozunk, amikről én nem akarok tudni.

Tegnap is papám elkezdte mondani, hogy képzeljem el, valamelyik nap nézte az ablakból, ahogy egy anyacica viszi a kölykeit egyesével az utcán, mert kimásznak a szomszéd kerítése alól és hurcolja őket be mindig. Gondoltam, valami aranyos történet lesz, erre azzal fejezi be, hogy a másik szomszédnak a kutyája kiszökött és kettőt elkapott, ott voltak kiterítve a ház előtt... Úgy, hogy tudja, nekem is van itthon két 5 hónapos kiscicám, akiket szülinapomra kaptam.

Mamám állandóan a súlyommal van elfoglalva, híztam-e, fogytam-e, szerinte híztam. Mikor elmondtuk az eljegyzést a párommal, azzal volt megáldva, hogy nehogy most nyáron tartsuk az esküvőt, legyen jövőre, addigra le is fogyhatok (63 kg vagyok, tehát bőven nem túlsúly). De az egyik régi barátnőmmel is összefutottak múltkor, szerintem utoljára még a covid előtt találkozhattak, első mondata mamának: de meghíztál, már nem úszol?

Ha meglátogatom őket, csak arról tudnak beszélni, hogy válság van, minden drága, háború van. Terelném másra a témát, visszakanyarodnak 2 perc múlva. Mit láttak a híradóban, kit hogyan öltek meg, jaj ne járjak külföldre, mert majd felrobbantanak (?).

Nem akarom őket megbántani, de olyan letargikusan jövök el minden alkalommal, hogy már sokszor menni sincs kedvem... És akkor mondják, hogy járhatnék gyakrabban.