Apuka miért csinálja azt, hogy nem ad bele a gyerek költségeibe, de sok költőpénzt ad?
Az ex férjem (aki gyerektartást se fizet, mert megállapodás szerint minden költséget felezünk) nyáron semmivel se szállt be a gyerekünk külföldi nyaralásába, ami idegennyelvi tanulási lehetőség is a több hetes kintartózkodás miatt. Nem fizetett bele a program díjba, az útiköltségéibe, a biztosításba, az út miatti új ruhákba. Más módon se támogatta az utat, mert emiatt most mivel belelóg az évkezdésbe az iskolával ezt le kellett egyeztetni, engedélyeztetni.
A fogadó oldal állja a szállást, étkeztetés egy részét.
Sőt az ex-férjem az elején arról győzködte a gyereket és engem is, hogy ez nem jó, mert minek oda menni, minek nyelvet tanulni. Utána meg meggondolta magát és azt szerette volna, hogy majd ő kísérgeti a gyerekét külföldön és majd ő is jól el lesz odakint. Végül az utolsó pillanatban, igaz előtte a többszöri jelzésem ellenére, hogy ez vagy ez ennyibe került, kifizettem, megvettem, elintéztem se jutott eszébe akár csak egy 5000 forintnyi hozzájárulást is adni bele, a gyerekünknek adott egy elég nagy összegű készpénzt, mondván költse amire akarja. És hozzátette, mert nehogy szűkölködnie kelljen külföldön és azt költse csak kizárólag magára.
Nekem nem esett le azonnal, de később igen, hogy akkor ez az egész most arra ment ki, hogy ő véletlenül se legyen részesen a közösen (papírforma szerint felezendő) költségeknek, de jófej szülőként bevágodjon a végén, hogy apuci bezzeg milyen sokat adott csoki, cukor, nyalókára? Természetesen elérte a gyereknél, hogy az indulás utolsó előtti pillanatában megkapjam APU 3x annyi pénzt adott nekem az útra, mint te.
Nagyon mérges lettem, és nem is értem. Ez mire volt jó? Vagy vannak valóban ennyire figyelmetlen, véletlenül ilyen exek? (Akár ex-feleségek? Mert nem a férjen van a hangsúly. Még meg is akarta akadályozni az elején az utat, nem segített, nem biztatta a gyereket még arra se, hogy a nyelvtanulás anyanyelvi környezetben mennyire sokat tud számítani.
Bocs, ha hosszú vagy zavaros lett.
#21
Csak akkor, ha megigényelte, akkor kapja csak az egyedülállóaknak valót. Ha nem tette, akkor 12200 maradt. Igénylés nélkül nem jàr a 13700.
Lehet azt sem tudja, hogy van ilyen lehetőség. Annak idején én sem tudtam erről, hanem a szintén egyedülálló anya barátnőm világosított fel róla, amikor túl voltam a váláson. Nem lehet tudni milyen a környezete a kérdezőnek, és ő maga mennyire van tisztában a lehetőségekkel.
Elöször is azt kellene tudni, hogy hivatalosan is elváltak-e vagy csak "megegyeztek" a különélésben.
Kérdezö: elöször is rendezni kell a jogi helyzetet - törvényesen elválni, a gyerekelhelyezést és a gyerektartást a bíróság által határozatba foglalni.
Másodszor nem ilyen értelmetlen megállapodást kötni - fele költséget fizeti - , mert ahogy látod, akkor és azt fizet, ahogy neki megfelelö.
Fizesen havi fix összeget, ami megfelel a tényleges kiadásoknak.
A gyerekkel meg meg kell beszélni, hogy az ilyen "kapott pénz" nem arra való, hogy elszórja, illetve meg kellene neki tanítani, mi mennyibe kerül manapság, mire és mennyi a fix kiadás, hogy legyen némi fogalma a pénzt értékéröl.
Szerintem is inkább havi fix összeget kérj, mert ez így állandó vitaforrás lesz.
Ha utána is adogat a gyereknek zsebpénzt pluszba, akkor örülj neki...
Én amúgy 10 évesen voltam Londonban táborban, mert milyen jó nyelvtanulási lehetőség.
Hát, élménynek tök jó volt, viszont megtanulni inkább mutogatni sikerült, nem angolul 😀
Az apuka azt szeretné, ha minél olcsóbban a saját pártjára tudná állítani a gyereket és lehet, hogy az is motiváció, hogy téged bántson.
Döntsd el, hogy az egód fontos, vagy a gyerek lelki egészsége, ha az utóbbi, én nem nagyon magyarázgatnám szájbarágóssan a gyerkőcnek, hogy az apja hogy próbál kibújni a dolgok alól és igazából egy sz"r ember. Ha már szegénynek nem sikerül egy egész, kerek családban felnőnie, legalább te ne késztesd arra, hogy "válasszon" köztetek vagy szidja az apját. Az ellened elkövetett igazságtalanságokat meg a bíróságon vagy, ha képes rá, az exeddel leülve intézd, de a gyereknek hagyd meg a gyerekkorát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!