Apuka miért csinálja azt, hogy nem ad bele a gyerek költségeibe, de sok költőpénzt ad?
Az ex férjem (aki gyerektartást se fizet, mert megállapodás szerint minden költséget felezünk) nyáron semmivel se szállt be a gyerekünk külföldi nyaralásába, ami idegennyelvi tanulási lehetőség is a több hetes kintartózkodás miatt. Nem fizetett bele a program díjba, az útiköltségéibe, a biztosításba, az út miatti új ruhákba. Más módon se támogatta az utat, mert emiatt most mivel belelóg az évkezdésbe az iskolával ezt le kellett egyeztetni, engedélyeztetni.
A fogadó oldal állja a szállást, étkeztetés egy részét.
Sőt az ex-férjem az elején arról győzködte a gyereket és engem is, hogy ez nem jó, mert minek oda menni, minek nyelvet tanulni. Utána meg meggondolta magát és azt szerette volna, hogy majd ő kísérgeti a gyerekét külföldön és majd ő is jól el lesz odakint. Végül az utolsó pillanatban, igaz előtte a többszöri jelzésem ellenére, hogy ez vagy ez ennyibe került, kifizettem, megvettem, elintéztem se jutott eszébe akár csak egy 5000 forintnyi hozzájárulást is adni bele, a gyerekünknek adott egy elég nagy összegű készpénzt, mondván költse amire akarja. És hozzátette, mert nehogy szűkölködnie kelljen külföldön és azt költse csak kizárólag magára.
Nekem nem esett le azonnal, de később igen, hogy akkor ez az egész most arra ment ki, hogy ő véletlenül se legyen részesen a közösen (papírforma szerint felezendő) költségeknek, de jófej szülőként bevágodjon a végén, hogy apuci bezzeg milyen sokat adott csoki, cukor, nyalókára? Természetesen elérte a gyereknél, hogy az indulás utolsó előtti pillanatában megkapjam APU 3x annyi pénzt adott nekem az útra, mint te.
Nagyon mérges lettem, és nem is értem. Ez mire volt jó? Vagy vannak valóban ennyire figyelmetlen, véletlenül ilyen exek? (Akár ex-feleségek? Mert nem a férjen van a hangsúly. Még meg is akarta akadályozni az elején az utat, nem segített, nem biztatta a gyereket még arra se, hogy a nyelvtanulás anyanyelvi környezetben mennyire sokat tud számítani.
Bocs, ha hosszú vagy zavaros lett.
Elmondtad neki, hogy te fizetted egyedül az összes költséget? És azt, hogy ez az apjától kapott költőpénznél is jóval több, plusz adtál költőpénzt is neki?
Kicsi, keveset tud az életről, de nem hülye. Ha elmondod a tényeket neki a következtetést le fogja vonni magától.
7-es nem nem maradt itthon a pénz, es lelkére kötötte aagyereknek költse el. (A szitut képzeld el: indulás előtt 1 nappal kapsz egy pénzzel teli tárcát, hogy gyermekem ez mind a tied. Költsd el...Gyerek Boldog arccal számolgatja.)
Nekem nem az a bajom, hogy nem nekem adta, mert bőven adhatta volna ő is a biztosítótársaságnak, vagy valamelyik jegyet vehette volna, vagy fénymásolhatott volna iratokat, vagy akárcsak írhatott volna 10 sort az iskolának, de nem. Hanem a végén mintegy kivárva a legalkalmasabb pillanatot learatja a "babérokat". Ez feküdte meg gyomrom. És utána merült fel csak bennem a szándékosság, hogy ez a fizessem cssk én a valós költségeket. A hazahozott maradék költőpénzt (ha lesz ilyen, meg majd ő újra elkéri a gyerektől. De tényleg nem ez a lényeg. Csak elkeseredtem sz.rul esett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!