Családon belül mennyit kedveskedtek egymásnak, tesztek olyat, ami a másiknak jól esik? Túlzásba vinném?

Az anyám szerint én borzasztóan elkényeztetem a páromat, ne hagyjam, hogy ennyire hozzászokjon a jóhoz és ne vegyen mindent természetesnek...

Az egész onnan "robbant", hogy mamámhoz elmentem fügét szedni. Anyukám ott volt pont, kérdezte, minek annyi. Mondtam, hogy csinálok belőle lekvárt, meg pizzát, mert a barátom kedvence a fügés kecskesajtos pizza, és hát ez nem sok helyen jön szembe velünk az étlapon... :D

Erre elkezdte mondani, hogy nehogy már a kánikulában én bekapcsoljam a sütőt, hát legyen már eszem, biztos megvan ő pizza nélkül is, meg így mamának nem fog maradni (mama utálja a fügét, általában az összes termés lehullik és ott rohad el, vagy a madarak eszik).

És utána elkezdte mondani, hogy neki ez mennyire nem szimpatikus, hogy én így kiszolgálom a barátomat, most is a fát mászom ahelyett, hogy pihennék és ő már mióta ki van borulva attól, ahogy mi élünk, csak sosem mondta. Kérdeztem, mitől?

Erre annyira nevetséges indokokat sorolt fel, hogy én a barátomat kocsival hordom dolgozni, ennek fordítva kéne lennie, neki kéne engem vinnie mindenhová. Igen, a saját autójával elviszem, hogy én mehessek jobbra-balra a kocsijával, amíg ő dolgozik...

Vagy hogy miért én főzök minden nap... Mert a rendelős kaját utálom, hiába rendelek a kedvenc éttermünkből, kiszállítva sosem ugyanaz, mint helyben fogyasztva. Plusz akármennyire is állunk jól anyagilag, minden alkalmazásnál rendszerhasználati díj, kényelmi díj, kiszállítási díj és nekem ennyi kidobott pénzt nem ér meg semmilyen étel. Plusz szeretek is főzni, új recepteket próbálgatni. Valamint, ha a párom itthon van, akkor vagy a vacsit, vagy az ebédet ő főzi.

De a párom jelenleg rezidensként dolgozik, nagy rajta a felelősség, rengeteget dolgozik, havi 5-6 ügyelettel.

Szereti, imádja a munkáját, de látom rajta, hogy fáradt. Így nekem nem esik nehezemre megsütni a kedvencét vagy kedveskedni neki valami aprósággal. Például, hogy a kedvenc itala várja a hűtőben vagy ha van pár nap nyugi, meglepem egy kisebb utazással, esetleg mondja, hogy ki kéne takarítani, le kéne mosni már a kocsiját, de semmi kedve hozzá, akkor én azt megcsinálom.

Ráadásul anyagilag is számíthatok rá, a közös életünk költségei 70-30%-ban oszlanak meg, és nem én fizetem a többet...

Így, a jelenlegi felállásban nekem nem lenne szívem azt mondani, mikor hazaesik hulla fáradtan, hogy kaja az nincs, egyen, amit talál, de siessen, mert utána még várja a házimunka, mert szigorúan fele-fele megosztásban élhetünk itthon.