Másokra milyen hatással volt a diszfunkcionális család, esetleg nárci/borderszerű idősebb családtagok?
Nálunk a feleségem volt borderline, kontroll mániás. Tönkre ment egy szép család, elmondhatatlan húsdarálóba téve egymást. Gyerek is kikeszült, de megúszta, nem kattant meg, egyetemre jár most. Feleségem 8 évvel fiatalabb és amikor egyre rosszabb lett a helyzet szétmentünk.
Tünetek.
Ingadozó hangulat, ilyenkor nem lehetett hozzászólni, sértődés látszat okok miatt, régi sértettség előhúzása váratlanul a "kalapból"
Titkolózás ok nélkül, lehetetlen (nem az érték miatt) ajándékelvárások ünnepnapokon, tehát nem mondta meg mit szeretne, de amit kapott az nem volt jó. Harag tartása, nem lehetett kibékülni vele,aztan ha úgy gondolta akkor (akár 2 hónap is) beszéljünk és szent a béke...
Ha elutaztam nem jött velem, de meggyanúsított, hogy van valakim. Ha cáfoltam, jött a megdönthetetlen bizonyíték: DE ÉN TUDOM!
Végül olyan heves indulat cunamik alakultak ki közöttünk, hogy majd tetlegességig fajult a dolog.
Életemben nem gondoltam volna, hogy kezet emeljek egy nöre. Semmilyen körülmények között. Ő olyan szinten provokált a vége felé, hogy azt éreztem addig ütném amíg megmozdul és hangot ad ki az üvöltő száján. Csak a józan eszem húzott vissza az ucso pillanatban két alkalommal. Pedig egy békés "szelíd" ember vagyok, senki nem úgy ismer, elképzelni se tudott volna bárki engem mint legalja családi üvöltözések résztvevőjét.
Mindennek a helyét tudta, szinte mint egy autista, talán még a rizsszemek számát is a tálban.
Nagyon, de nagyon gondoskodó volt. Mindent rendben tartott, figyelt, hogy otthon minden legyen a hűtőben.
Hetente, de kéthetente biztos úgy jött haza, hogy közlekedési konfliktusba keveredett valakivel.
Emellett nagyon jó kapcsolatteremtő, igazi jó társasági ember volt.
Pillanatok alatt megszerettette magát, ha jó passzban volt.
Szélsőségek fent/lent. Indulat cunamik és mellette a mindenre odafigyelő, már néha zavaró gondoskodás.
Bedaráltuk egymást nagyon csúnyán.
Lehet nem pont ez volt a kérdés, de gondoltam megírom, mert voltunk párterápián és ott a pszichológus borderline tüneteket állapított meg és mondta, hogy lehetne kezelni is jó eredménnyel. Erről tudomást sem vett, nem jött többet. Aztán a már említett eredmény... 4 ember élete roppant meg csúnyán.
Pszichiáter állapította meg az idősebb családtagok diagnózisát, vagy te?
Bár esélyes a halmozódó terheltség, mert láthatóan örökölted.
Nem tudom mi az elképzelésed a jövőt illetően, de neked ne legyen gyereked, mert nem kell szaporítani a nyomorúságot, amellett ilyen mentális állapotban nem tudnál szülőként helytállni.
És a kérdésre:
Nálunk mindenki normális volt, mégsem voltak a szülők alkalmasak gyerekek - van egy húgom is - normális nevelésére. (Hosszú történet)
Ezt nem én állapítottam meg, hanem az iskolapszichológus.
Belőlem ez azt váltotta ki, hogy nagyon erős emberré váltam mentálisan, nem ismerek lehetetlent, a jég hátán is megélnék és minden szempontból sikeres emberré váltam.
Nem foglalkozok velük minimálisan sem.
Nevelőanyám volt OCD-s, kényszerbeteg, nárcisztikus beütéssel. Amióta elköltöztem, rájuk nem nyitom az ajtót.
3-as: ismerős. A Fater nálunk alkoholista lett a nárcisz-szerű anyám mellett. Gyerek fejjel csak azt láttam, hogy sokat veszekednek. Már felnőtt koromban értettem meg, hogy min ment keresztül bő 10 évig, mire ők is elváltak.
4: bár elég sajátos a stílusod, reagálok. Nem szeretnék. Éppen elég a saját életemet kontroll alatt tartani. Párt is szigorúan így keresek, hogy nem, én nem az "á, majd meggondolja magát"-típus vagyok.
#6
Fogalmam sincs, mi volt a "sajátságos" a stílusomban?
Csak azokból merítettem, amiket TE leírtál a szüleidről és az állapotodról.
Az örökléssel kapcsolatban sem sajátságos a stílusom, mert mint kiderült, te UGYANEZT gondolod erről.
(4-es voltam)
4# Egy "nagyon erős ember" nem ír arról egy gy.k. posztban, hogy nagyon erős..... stb.
Válaszod, és ezzel nem megbántani akarlak - maga a pszichiátria állatorvosi ló hátsó fertálya.
Kérdéssel inditasz, majd lábad törlöd egy empátiára számító idegenbe és végül kiemeled saját magad nagyszerűségét a háttérben meghúzódó problémák ellenére.
Nem tudom, mi volt a hozzászólásod értelme, ez nem derült ki, de az biztos, nem egészséges lelkületre vall.
Köszönöm, nagyjából nekem is ez volt az érzésem a válaszolóval kapcsolatban. Annyi kiegészítéssel, hogy az empátia nem volt elsődleges szempont. Inkább a tapasztalatok megosztásán van a hangsúly.
A "nyomorúság": volt olyan állapot, igen, ez igaz. Néha még mindig megzuhanok, de közel sem annyira, mint 12-15 évvel ezelőtt. Simán ellátom a dolgaimat, legfeljebb deprimáltabban. Már csak amiatt sem szeretnék gyereket, mert nem szeretném magamat megfosztani a jó élményektől. Éppen elég volt az elvesztegetett 25 év, amíg a családdal éltem.
#8
Nyilván nem a "Sütés-főzés", vagy a "Számítástechnika" kategóriában írtam, hogy erős emberré váltam, mert akkor tényleg lennének velem bajok, hanem a kérdésre válaszoltam, hogy:
"Másokra milyen hatással volt a diszfunkcionális család..."
Rám ilyen hatással volt, slussz!
...
Ellenben neked a 2,5 pontoddal kár volt koptatnod a billentyűzetet, mert semmi érdemlegeset nem tettél hozzá kérdéshez, ez nem beszélgetős fórum, ráadásul a válaszomat nem neked címeztem.
Ha meg te vagy a 3-as válaszoló is, akkor nem csoda, hogy bedilizett melletted az asszony, mert a bicskanyitogató modorodat elviselni nem csoda!
Gondolom őt is te diagnosztizáltad - ahogy engem is kóstolgatsz - csodálom, hogy 8 évig bírta. Egy szent lehetett szerencsétlen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!