Mit tegyek, ha diszfunkcionális családom van, és valamilyen szinten mindenki szenved és frusztrált, de én vagyok az egyetlen, aki átlátja az okokat, viszont én vagyok egyben a legfiatalabb családtag?

Ha nem értetted volna magadat, meg őket, meg mégfrusztráltabb lettél volna, akkor bizonyára pszichó pályára mentél volna. :D

Egyébként mindenkivel valamiképpen meg lehet találni a közös hangot, meg mindenen lehet fejleszteni, csak nehéz.

Egyébként lehet, hogy nálad se stimmel valami, vagy valamit nem egészen tökéletesen látsz, vagy túlzott elvárásaid is lehetnek.

Mivel most covid miatt jobban össze vagytok zárva, ezek így most jobban kijöhetnek.

Első válaszoló, szerintem fogalmad sincs, mit jelent az, hogy diszfunkcionális család... és nem, nem mindenkivel lehet megtalálni a közös hangot, sőt, van, akivel a kapcsolatot is meg kell szakítani, hiába, hogy családtag.

Kérdező, ilyen helyzetekben valóban hosszú családterápiára, regenerációra lenne szükség, plusz a tagok külön-külön való terápiájára, de ez sajnos szinte lehetetlen vállalkozás. Az embernek ugyanis fel kell először ismernie magában, illetve környezetében, hogy valami nem stimmel, és el kell ismernie, hogy vagy kitartó lesz és változtat, vagy vállalja, hogy tovább romlik a helyzet. Az emberek nagy része viszont nem hajlandó lépni, vagy mert ő maga is sérült mentálisan (nárcisztikus, személyiségzavaros, stb.), vagy lusta, önző, túl büszke, és még sorolhatnám.

Én sokáig próbáltam megérteni, idősebb koromban összetartani a saját családomat, de utólag látom, hogy csak időt, pontosabban hosszú éveket és energiát pazaroltam el. Ez olyan, hogy minél jobban próbálod, a helyzet annál rosszabb lesz. Szerintem nem létezik olyan, ami megbontaná egy erősen diszfunkcionális család dinamikáját, talán csak egy olyan megrázó esemény, ami egy egészséges családot szétzilálna, például haláleset. De ebben nem vagyok biztos.

Én majdnem rámentem az egészre, végül megpróbáltam minimálisra csökkenteni a találkozások, beszélgetések számát, de aztán már egyszerűen az sem ment, így megszakítottam velük a kapcsolatot.

Nem azt mondom, hogy neked is ezt kell tenned. Talán olyan is előfordulhat, hogy a helyzet később jobbra fordul, meg biztos vannak kevésbé súlyosan torz családok, ahol még változhat a dolog. De ehhez ők is kellenének. Sajnos. Még annyit tudsz majd tenni, hogy tanulsz az ő hibáikból, és nem követed el ugyanezeket majd a te gyerekeiddel.

“Látom a két szülőm kommunikációján, hogy kinek mi a sérelme, és azt is, hogy egyikük se érti a másikat.“

Ezt az egy mondatot ragadtam ki. Pont ez okozza az egész problémát. Csak a problémáról beszélhetnek, ami csak tovább ássa az egészet.

Ha maguktól nem képesek erre rájönni vagy nyitni, a családterápia sem segítene.

Nem egymással szemben kéne állni, hanem egymás mellett. Ez pedig azzal kezdődne, hogy mi a baj, segíthetek e valamivel? Majd ezt ugyanúgy visszafele is. Általában mindenki úgy gondolja, az ő problémája nagyobb, majd a másik ugyanezt mondja. Ebből jön a gödör, ami egyre mélyebb lesz. Mert mindig “nekem” nehezebb és jön a sérelem.

Talán egyszer le kéne ültetni a családot és higgadtan beszélni, kezdhetnéd te, hogy neked ez nagyon rosszul esik, majd feldobnád a kérdést, hogy te mit tudsz tenni azért, hogy ne így legyen. Ugyanígy elmondatni a család többi tagjával, hogy mit gondol negatívnak, ő mit tud ígérni miben változtat és tanácsot, hogy ő miben tud hozzátenni.