Mennyire vagytok ebben jelen?
Szia, én ebben a mozaik családban a gyerek szerepet töltöm már jópár éve.
Nálunk mindenki eléggé nyitott, anyáék ha mkndjatjuk úgy, barátok maradtak.
Anya és apa párja is tudott, tud a fontosabb dolgokról, hiszen nem titok.
Tudtommal nem nézik egymás üzenét.
NEM, SOHA NEM érdekelt, mit beszélnek egymással.
Ha még az exre is féltékeny valaki, azzal nagy bajok vannak, ugyanis nem véletlen lett ex. Emellett hosszabb ideig éltek együtt, van egy közös múltjuk, és ha valamennyire is értelmes emberek, akkor képesek egymással kultúrmódon beszélgetni különbözö témákról, ami nem tartozik rám.
Csak annyit tudok, amennyit közöl velem a párom, mármint ami rám tartozik.
"de mindig tudjátok pl azt is, milyen üzenet váltások vannak köztük"
Ez így elég para.
Aránylag nagyon, de szinte semennyire. :D
Mert mi mindent megbeszélünk. Olyanok vagyunk, mint az így jártam anyátokkal sorozatból a Lily és Marshal. De mivel ritkán beszélnek, és az se fontos, néha meg teljesen lényegtelen, ezért csak átsuhanunk felette, vagy meg se említi csak látom utólag, amikor elküld valami nagyobb szöveget lefotózva, hogy előtte pár nappal írt neki valami semmit, vagy a párom az exének valamit.
De olyanok nagyjából hogy, megbeszéljük, mik a tervek a gyerekkel, mit beszéltek az exével, és utána látom, hogy pl arra egy emlékeztetőt, vagy valamire figyelem felhívást ír az exének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!