Miért nincsenek igaz barátaim? Más is van ilyen helyzetben mint én, esetleg velem van gond?

Köszönöm, hogy ilyen sokan írtok :)

Akkor sorban válaszolgatok:

Én akkor utáltam meg egyik barátnőmet nagyon, amikor helyettem egy másik lányt választott. Valami sulis marhaság volt és nálam nem volt kérdés, hogy mi együtt leszünk. Mondjuk nála sem volt kérdés, mert már eldöntötte h nem engem választ :D Én meg álltam ott egyedül... pff de jó is volt.

Nem mintha nem tudnék egyedül lenni, de ha valakiben bízok és a barátomnak hiszem... hát azt gondoltam ez kölcsönös.

Én még hiszek benne, hogy létezik igaz barátság. Csak nekem nem jön össze :(

Én se kölcsönt adtam :DD mármint nem hitelt,pénzt. Hanem kölcsön adtam dolgokat ha kérték.

Nálunk versengés helyett irigység ment. Ha ő kapott valamit én szívből örültem, vagy ha kicsit irigykedtem is nem mutattam mert vagyok annyira intelligens-szerintem. Ha én kaptam valamit ( sőt én nem is kapok a szüleimtől, hanem magamnak veszem meg! spórolok rá basszus!) akkor irigyek voltak és sokszor nem szóltak hozzám, és szemetek voltak velem. Ennyire nem lehet valaki idióta...

Engem sem ismer egyik barátom sem igazán. De még a szüleim sem. Nincs egy olyan ember sem aki minden oldalamat látta már. De az a baj, hogy ha szembesülnek vele hogy én ennél több vagyok megijednek tőlem vagy nem tudom. Nem támogatnak semmiben, állandóan ezt kapom, hogy "úristen! úristen!" "úristen de megváltoztál!" "jaj de más vagy" Pedig mindig ilyen voltam csak eddig nem tudták mert nem figyeltek.... reménytelen az egész :(

Olvastam a : Mindenki számára haszontalan vagyok? A lényeg: nagyon egyedül vagyok, nincs senki akiben mgbízhatnék, nem kellek senkinek. kérdést, megértelek részben nálunk is ez van. Azért az durva, hogy anyukád nem adja vissza a naplódat. Szerintem nálatok sem veled van baj, hanem inkább a szüleiddel. Ne gyötörd magad, mert nem érdemes.

A 17:08-as válaszolónak külön meg szeretném köszönni, amit írt. Nem nagyképűségből de valahogy én is így érzem.

Egyébként mindenki másnak is köszönöm, aranyosak vagytok. :)

Tudom. És sokaknak nem is kellenek barátok. Körülöttem is sok ilyen ember van.

Csak az a baj, hogy nekem a család ugye kiesik mert tőlük inkább menekülök. Párkapcsolatom sincs soha, nem bírom a kötöttséget, futó kapcsolataim vannak. Egy ember van akit úgy érzem szeretni tudnék (sőt feltétel nélkül szeretek) de ő már elkelt, fogalmazzunk így :)

Tehát nekem csak a barátok maradnak. Hiába játszom meg magam, hogy kemény vagyok és egyedül is megy minden. Néha azért csak kell, hogy valaki álljon mögöttem és ha visszanézek emlékeztessen a céljaimra hogy ne adjam fel. Enélkül értelmetlen csinálni bármit is.

Én is lazábban kezeltem már, csak most nagyon elegem lett. Már nem érdekel, nem szégyen ha őszinte vagyok. Ezelőtt sose írtam volna ide egy sort se, főleg nem ennyire őszintén. Mert egyedül is képes vagyok bármire. Csak most elegem lett, hogy nincs egy olyan ember se akivel kölcsönösen számíthatnánk egymásra.

Hát én őszintén nem tudom már hogy melyik a jobb ha hamis barátokkal szenvedek és összetörnek, vagy ha egyáltalán nincsenek és azt érzem nincs miért élnem mert nincs kihez egy szót szólnom. Egyik se túl mesés.

Szomorú, hogy ennyi emberrel történik ez. Nem is gondoltam volna.

Boldog Karácsonyt Neked is/Nektek is!.

Szerintem van barátság fiú és lány között. Nekem van egy olyan ami több éve tart. Neki elmondhatom ha pl. menstruáció alatt fáj a hasam :)) ad tanácsokat, hogy tegyek a hasamra párnát és 5 percenként kérdezgeti, hogy jobban vagyok-e. Barátnője nem tudom ehhez mit szól amúgy. Igazából ő az egyetlen akiben sosem csalódtam. Csak mostanában azt érzem eltávolodtunk. Rajtunk kívülálló okokból.

De ő tényleg kiáll mellettem.

Ln nem rohanok utánuk. Elmondani sem mondok el mindent, lehet ők azt hiszik de én úgy érzem ez az összesnek még a fele sincs, szóval azért beszélgetek velük ennyire bátran.

Megfogadom amiket írtál és elgondolkozok rajta és köszönöm. De! Nekem meg tudna felelni bárki, aki őszinte és nem ilyen köpönyegforgató. Nem várok sokat. Aztán ha én meg tudom tenni, hogy olyan vagyok mások se halnának bele. Csak olyat várok el másoktól ami már bennem is megvan.

Hogy mondhattam volna el neki amikor nem is tudtam semmiről? Félrehívták őt és elmondták neki hogy én mit csináltam. Holott semmit sem csináltam, valaki aki utált kitalálta és terjesztette. És a nevemben tett dolgokat. De mindegy.

Szüleim sosem törődtek velem, régen sem fordítottak rám energiát. Őszintén szólva nem is értem ahhoz képest én hogy lettem ennyire rendes. Nem róluk vettem példát az biztos. Megérdemelnék, hogy itt hagyjam őket egy szó nélkül én mégis maradok és próbálom helyrehozni az egészet. Mert a család azért valamennyire tartson össze.

Karácsonykor az ajándékot szó szerint hozzám vágták. És apám még csak ide sem jött. Lent feküdt részegen az asztalon- leírom már akkor így konkrétan. De ezen nem sírom el magam, az vigasztal hogy van tehetségem(nagyon remélem) és egyszer majd nagyon gazdag leszek és lesz saját házam és többet nem kell visszajönnöm már ide.

Nem hiszed el, hogy hányszor próbáltam. Minden nap kedves vagyok velük és próbálom megoldani azokat a dolgokat amik nem is az én feladataim lennének. De hiába csak leordítanak. Velük nem lehet semmit sem kezdeni, mások is mondták.

Én aztán elfogadok mindenkit, azt nem lehet mondani h nem. Ők nem fogadnak el engem mert biszexuális vagyok. Sokan nem is tudják mert hánynak az ilyesmitől úgyhogy inkább meg sem említem.

Nem nem bombáznak sms-el egy darabot nem kapok tőlük SOHA. Figyelj én elfogadom őket, csak már elegem van hogy ők engem nem és nem viszonozzák amit értük teszek. Nem arra gondolok hogy ha segítek nekik adjanak egy autót. Mert nem azért segítek, hogy viszonozzák. De amikor nekem kell segítség és ott vagyok a sz..-ban ne hagyjanak már ott hanem segítsenek. Akárhogyan. Én szinte bármit megteszek értük ha kell ők meg semmit. Ez így nem működik. És évek óta ez van. És emiatt gyűlöltem meg őket. Mert csak elvesznek belőlem. Nem kéne vesztegetnem az időmet ilyen emberekre, mégis megteszem. Nem lehet mást mondani már, hülye vagyok.

Én sosem szakítok félbe senkit és vágok a szavába. Erre mindig figyelek. (kivéve ha valakivel veszekszem vagy ideges vagyok. de ők viszont nem barátaim)

Hiába szólok nekik nem értik mivel van bajom. Meg mondják hogy de én szeretlek, és örülök hogy vagy, úgy érzem jó barátok vagyunk. Bárcsak érezném.... nem a szavak számítanak szerintem, felesleges az egész monológ ha tettekben nem nyilvánul meg. Csak részemről.

Azért szerepel ennyiszer az én meg stb. mert nekem van gondom velük magamról írok. És nem az ő nevükben beszélek.

Egyébként meg azon is el lehetne gondolkozni, hogy miért vagyok ilyen. Ha valaki csak a rosszat kapja nem lesz az örökkévalóságig kedves. Főleg nem hálás.

Nem is ajándékozunk mert ők nem gondolják úgy... nem azért mert szerintük a szeretet elég... hanem mert: minek? . Na de mindegy

Köszönöm, hogy írtál és én tényleg át fogom még olvasni amit írtál és elgondolkozok rajta. Ja egyébként ez a 18:23-asnak szólt, csak már olyan sokat írtam :DDD

Szerintem is túl segítőkész vagyok már... de azért mert nekem ez nem fáradtság és alap dolognak érzem. Nem mindenkivel, de a barátaimmal igen. Különben meg milyen ember lennék ha nem segítenék mikor lehetőségem van rá és sok időbe sem telik és nem érzem tehernek...

Köszönöm, lehet majd fogok írni :) Most kicsit összeszedem a gondolataimat és megnyugszom még.