Nem jövök ki az anyósommal, mit tegyek?
Sziasztok!
Nem tudom mennyire lesz hosszú a kérdés, de valahonnan tanácsot kell kérjek, a családom, barátaim csak annyit mondanak, hogy ne foglalkozzak vele, de nem tudok nem ezzel foglalkozni..
Nemrégiben volt az esküvőnk a férjemmel. Addig minden rendben volt köztünk, vagyis én azt hittem.
Esküvő után minden is elromlott. Ugye én 22 hetes kismama vagyok lassan.
Az anyósom elvileg örül az unokának, stb.., de nem tudom, nem ez neki ahogy látom az elsődleges dolog az életében.
Most tervezzük a külön költözést, s innentől romlott el minden, hogy közöltük, hogy én és a fia teljesen külön szeretnénk menni tőlük.
Elkezdett veszekedni, majd besértődni, hogy hát de minek nem azt a házat újítjuk fel, majd visszük oda a gyereket, de nem szeretnénk velük élni, s nem fogadja el. Azóta folyamatosan mennek a dobálózások, a fiával is alig beszél. Leülni vele nem tudunk, mivel nagyon zsémbes, házsártos. A munkahelyén is kibeszél, holott eddig azt hittem minden rendben van, jó kapcsolatot ápolunk egymással, rendben van, happy minden. Csak mint kiderült, mégsem így van az egész.
Mit tegyek, hogy megértse, hogy nem akarom tőle elszakítani a fiát, hogy nem szeretnék veszekedni vele, nem akarom megbántani, nem akarok rosszba sem lenni vele?!
Kezdem feladni az egészet..mert annyira nem lehet vele beszélni, hogy az eszméletlen..
Kérd meg a munkatársait, hogy hagyjanak ki a pletyikből.
Mikor költöztök amúgy?
Hú tényleg, ráadásul félidős kismama vagy. Milyen kedves a drága mama, hogy erre sincs tekintettel. Önző egy anyósod van.
Akkor az még hónapok, míg szabadultok.
Férjednek kell ezt erélyesen lerendezni, hogy hagyjon titeket békén, fejezze be a pletyit és ne b*szogasson téged, ha nem akarja, hogy elvetélj az unokájával. Hátha ettől észhez tér.
Most ma beszélni fog a fia vele, mert ez tényleg nem jó. Mindent magamba kell tartsak, mivel nem akarom megsérteni őt, tisztelem, stb..de kölcsönösen, amit elvárnék tiszteletet nem kapom meg tőle ezt.
Elvileg én őt utálom, holott nem igaz.
Én eddig azt hittem tök jó kapcsolatot ápolunk egymással.
Tegnapelőtt is haza megyünk s a fiát kérdőre vonta, hogy mégis hol volt? Mire fel? Nem szóltam akkor sem, de eléggé felháborított az is..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!