Fáj, ahogy ezen a honlapon sokszor beszélnek az édesanyákról! Hogy tudnám megmutatni, hogy ezzel a gyerek jár legrosszabbul?

én is szeretem a szüleimet, mondjuk velem jól jártak, mert viszonylag könnyenkezelhető gyerek voltam, ha hisztiztem is, a végén beláttam, hogy igazuk van az adott dologban.Már azt is értem, hogy anya miért nem akarta, hogy 18 évesen ottaludjak az akkori barátomnál(aki csak kihasznált,mint utolag kiderült)szóval a szüleimtől csak jót kaptam,nem kényeztetttek el, de megvolt mindenem a törődést is beleértve...viszont, ahogyan figyelgetem a mai tiniket, őszintén szólva eléggé elment a kedvem a gyerekvállalástól..sokszor nem minden a szülőn múlik, hanem a tinik barátain,környezetén,ahova belecsöppenek, és a rossz dolgokat sokszor nehéz kivédeni...még akkor is, ha a szülő mindent megtesz a gyerekéért, sokszor a gyerek nagyon gonoszul viselkedik a saját szüleivel szemben is..

25/L

11:20 vagyok.

Kedves kérdező, én nem azt állítottam, hogy anyám rontotta el az életemet. Felnőttem, megértettem, hogy nem másokon múlik a boldogságom, nekem kell tennem magamért, ha változtatni szeretnék - és megtettem.

Az életemet nem tudta tönkretenni, de nem felejtem el, hogyan éltünk és miket művelt. Rendben, önálló lény vagyok, aki saját magáért felelős, de a mostani életem én alakítottam ki magamnak.

Amit tőle kaptam, azért nem tudok hálás lenni. Sőt, szívesen visszaadnám, ha tehetném...

Kedves kérdező, ha már így alakult, bökd ki azt is, amit elmondanál! :)

Valóban rengeteg dolog múlik azon, hogy az ember mit kap a szüleitől. DE! Eljön az az idő (kinek mikor), amikor az ember felismeri ezeket a dolgokat, hogy minek, mi az oka és felnőttként már fel kell vállalnunk a felelősséget a saját életünkért, mert, ha nem ezt tesszük, a világ végéig végiggörgetjük az "ősök bűneit". Persze egyszerűbb azt mondani, hogy azért vagyok gyámoltalan, mert a szüleim elkényeztettek és ójaj, hát emiatt megy most tönkre minden. Miközben ott van a gyerekem, akinek MOST ÉN VAGYOK A PÉLDA, én vagyok az, aki az ő életét megalapozom. Ha azzal vagyok elfoglalva, hogy a saját felismert sebeimet nyalogatom észrevétlenül teszem tönkre a gyerekem életét, aki hamarosan maga is szülő lesz és örökíti tovább az egész maszlagot.

Valahol, valakinek ezt meg kell állítani, bármilyen körülmények közül jövünk is. Tökéletes nevelés nincs, ami az egyik gyerekből csupa jót hoz ki, az a másikból az ellenkezőjét, akár még testvérek esetében is. Az első lépés felismerni, hogy milyenek vagyunk, aztán rájönni, hogy ennek mi az oka, megbocsátani azoknak, akik okozták és megpróbálni helyrehozni, amit csak lehetséges, aztán a lehető legtöbbet adni a gyerekünknek (nem anyagi értelemben értem), a hibákból tanulva, reménykedve, hogy amit adunk, azt ő hasznosítani tudja majd a saját életében.

A pszichológus jó dolog, ha segít feltárni okokat, de igazán haszna csak akkor van, ha ezeket képesek vagyunk elengedni és újraépíteni az életünket. Az emberek kora nem sokat jelent, legalábbis a papír szerinti. Szerintem akkor válik valaki felnőtté, amikor képes felvállalni ezt a típusú felelősséget is önmagával, az életével szemben.

Én egy kicsit tovább mennék.Végtelenül szomorú dolog,de vannak olyan csöppségek,akiket a saját anyja bántalmazott,közreműködött a bántalmazás során,vagy ölt meg.Tudom,szegény gyermekeknek jobb már,ha nincsenek az élők között,de mégis nekik milyen fajta hálát kellene érezniük az iránt,aki rövidke életük során ennyi szenvedést okozott nekik?!A saját "anyukájuk" volt.

Én nem értem!Éppen azért,mert már én magam is szülő vagyok és képtelen lennék feldolgozni,ha velem is hasonló dolgokat tettek volna a szüleim. (mint akár veled is)

Véleményem szerint bolondság,naivság megbocsátani!Mind szép,hangzatos mondat,amit leírtál,amolyan "rózsaszín-ködös" ,de a lényeget nem takarja el.Téged bántottak a saját szüleid.Ezért nem érdemelnek semmiféle tiszteletet,mint szülő.

utolsónak:

A megbocsátás fontosabb a magad lelkének, mint annak, akinek megbocsátasz. Ha erre képes vagy (a legtöbb esetben ez meglehetősen nehéz dolog), olyan terhektől szabadítod meg a lelkedet, ami után úgy érzed magad, mintha repülni tudnál.