Szerintetek is én vagyon túl érzékeny és felfújom a dolgot?

Ha ezt érzed, akkor nem felfújod, nem vagy hibás.

Ez viszont már így alakult, nem tudsz változtatni, ne emészd magad miatta, nem ezen múlik amit érzel irántuk.

Azt kell megértened, hogy ezekkel téged akart megkímélni. Lehet, hogy nem búcsú, hanem sokk lett volna őt úgy látni, és mindig úgy emlékeznél rá, ahogy haldoklik a kórházban meg halottként fekszik a koporsóban. Így ezt te nem láttad, te mindig úgy fogsz rá emlékezni, ahogy otthon láttad, meg veled foglalkozik.

El tudsz tőle búcsúzni akár most is, otthon is. Írj neki egy levelet, mindent, amit úgy érzel, hogy utoljára még el akartál mondani neki, írd bele az összes gondolhatod és érzelmed. Aztán vidd ki neki a temetőbe, tedd oda a sírra, vagy égesd el.

Szerintem a búcsúzásban mindenképp neked van igazad (bár lehet, hogy annyira rossz állapotban volt már szegény, hogy anyád nem akarta, hogy olyan állapotban lásd). Sokan viszont felnőttként sem ajánlják, hogy megnézd a halott szerettedet a koporsóban (amikor azonosítani kellett a halottat egy koporsós temetésen, azt nálunk mindig egy távolabbi rokon vállalta át) Persze, ez akkor is csak ajánlás, és a te döntésed kellett volna, hogy legyen.

16 évesen természetesen elég idős vagy ezekhez a döntésekhez, és anyádnak nem volt igaza. De szerintem alapvetően jót akart neked ezzel, még ha ez nem is vigasztal.

Szerintem túl reagálod. 10 éves voltam abban az évben ősszel, amikor apukám januárban meghalt. Kint voltam a temetésen. Anyumat emiatt sokan megszólták.

Kinek mi a jó.

Szerintem több szempontból is gáz hogy így gondolják az emberek, hogy egy 10 éves nő megint nem elég érett meg kicsi ahhoz hogy elköszön jön a halottjától.

Egyrészt a halál az egy természetes dolog ha akarjuk ha nem mindenkinek az életében szerepet játszik. Azzal hogy nem engeded, hogy a gyereked részt vegyen a temetésen, olyan mint hogyha attól akarnád kímélni, hogy a halál Az bizony a valóság.

Ezzel kialakulhat benne egy haláltól való félelem is, Aztán meg később a szülők halálánál sokkal nagyobbat fog ütni hogyha először akkor szembesül vele...

Ez csak a mai kor vívmánya hogy a szülők még a halál gondolatától is meg akarják kímélni a gyereküket.

Véleményem szerint rosszul döntött anyukád mind a két esetben mert a temetés, az a halottól való elbúcsúzás az utolsó útjára való kísérés, A halott felé való tisztelet kifejezése. És ez minden embernek jár hogy megtehesse.

Én is körülbelül 9 10 éves voltam amikor először részt vettem temetésen. A dédi mamám halt meg, emlékszem a temetésre, nem okozott traumát, szép volt. Sőt rengeteg olyan rokonnal találkoztam akik azelőtt életemben soha.

"Anyámnak hiába mondtam, hogy szeretnék bemenni a kórházba elköszönni, azt mondta, ehhez még nem vagyok elég érett, kiskorúként meg egyedül nem engednek be, így nem tudtam elköszönni."

1)

Anyád ismer a legjobban és ha ő ezt így látta helyesnek a mentális állapotodat ismerve, akkor itt felesleges vadidegenekkel ekéztetned őt!

2)

16 évesen simán bemehettél volna, a kutya nem kéri el az igazolványodat és von felelősségre, hogy hol a kísérőd!

Talán ha egy 7-8 éves kisgyerek bolyong egyedül egy intenzíven, arra felfigyelnek, de még az sem biztos.

Nem fújod fel a dolgot!

Részvétem!

Anyádra egyre ritkábban nyitnám az ajtót, egy idő után meg már sehogyan sem. Ha már most kontrollál, ráadásul ilyen dolgokban, később mi lesz?