Azokkal az idős, lebetegedett emberekkel mi lesz, akiknek ugyan vannak gyerekei, közeli rokonai, de már sok éve nem tartják a kapcsolatot?

"nem szokása az öregekkel törődni annak sem, aki meg tudná tenni."

Az én környezetemben azokkal nem szokás törődni, akik nem voltak túl jó szülők, nincs komolyabb érzelmi kapcsolat. Ahol igen, ott a gyerekek odafigyelnek az idős szülőkre.

Tudom, fáj az igazság, de ez az.

"előbb kerülnek otthonba azoknak a szülei akiknek a seggüket is kinyalták"

A seggkinyalástól még senki nem lett jó szülő. Még ezek szerint nevelni sem tudtak, ha kiskoruktól azt adták át a gyerekeknek, hogy bárkit ki lehet dobni, mint a szemetet.

Azt, hogy ki volt valóban jó, szerető, lelkileg támogató azülő, a gyerek fogja tudni, nem idegenek, akik kivülről annyit látnak, hogy "ki lett nyalva" a gyerek feneke.

Jó kérdés, kórházból gondolom, a gyerekét hívogatják első körben, már ha tudják a telefonszámot (és ha nem szakították meg a kapcsolatot, akkor nyilván tudja a szülő).

Nekem nem szülőmmel volt ez a történet, hanem egy szurkapszka, borzasztó természetű nagynénivel, akivel 15 éve megszakítottam a kapcsolatot. (Anyám húga, de anyám meghalt már, neki pedig se férje, se gyereke, és 74 éves volt, kórházba került, onnan ápolási osztályra 4 hétre, és utána kellett volna dönteni róla, hogyan tovább. Egész életemben csak piszkálni, gáncsoskodni tudott (volt munkahely, ahol ismerte a főnökömet, és konkrétan mocskolódott rám, saját fülemmel hallottam, mert nem látták, hogy a folyosón vagyok). Na mindegy is, soha nem érdekeltem, húgom sem. Amikor férjhez mentünk, meglátogattuk volna, hívtuk magunkhoz, nem jött, de mi se menjünk, gyerekeinkre sem volt kíváncsi, és ezt meg is mondta, így teltek évtizedek. Azért én néha felhívtam, kivéve az utolsó 15 évet. Valamiért az én telefonszámom került látótérbe a kórházban (mivel ugye az, hogy 15 éve nem tartottunk kapcsolatot, nem jelentette azt, hogy én telefonszámot változtattam). Szóval nekem jött a megkeresés az önkori gyámügyi osztályáról, hogy leszek-e ideiglenes gondnoka (gondolom, utána meg minden ment volna a maga útján, ha vállalom). Felhívtam az ügyintézőt, kérdeztem, hogy s mint van ez. Azt mondta, ha nem vállalom, nyilatkozzam le, és akkor hivatásos gondnokot neveznek ki, onnantól az rendezi a dolgokat vele. Neki volt egy szép lakása amúgy nyugatmagyarországi megyeszékhelyen belvárosban, szóval abból azért meg tudták oldani az életét arra a 2 évre, amíg még élt.

Gondolom, ez szülővel is így van valahogy.

#3 Ez azért nem ilyen egyszerű. Akármilyen fasza szülő voltál, ha önellátásra képtelen leszel, mentális és/vagy fizikai okokból, akkor nem feltétlenül fognak tudni 0-24 felügyeletet biztosítani.

Nálunk ott van nagymamám, alig tud járni, magáról nem igazán tud már, életében nem igazán dolgozott, csak a házasságáig, utána háztartásbeli volt, tök jól kijött a család a nagyapám fizujából, úgy, hogy volt két gyerek. Akkoriban falun ez volt a norma. Aztán papám, akinek jobb nyugdíja volt, hamarabb halt meg. Onnantól anyu, meg nagynéném anyagilag segítették, később már ház körüli teendőkben is. Aztán beütött a sok baj, egyszerre, nagyon gyorsan. 0-24 ápolás meg nem fér bele. Erre fizetni valakit, az nem jönne ki a két családnak, a melóból senki nem eshet ki, ráadásul két emberes meló ellátni. Ma már egyszerűen egy átlag családnak nem fér bele, hogy a beteg szülő ápolása érdekében valaki otthagyja a munkáját. Egy fizuból a falun sem feltétlenül jön ki egy család élete. Nahynéném tanár, a férje nyugdíjas. Anyám rokkantnyugdíjas, mellette dolgozik, minimálbérért, apám szinten minimálbér közeli fizuért dolgozik, plusz ők még szinte teljesen eltartanak engem, mert nem tudok egyetem mellett annyit dolgozni, hogy kijöjjek.