Karácsonyra semmi olyat nem kaptam amit kértem, pedig irtam listát ahogy kérték. A páromnak mutattam két dolgot hát persze a 3. at kaptam meg. Tudom hogy ez gyerekes dolog, d nem ehhez szoktam hozzá. Hogy viselkedjek?
Sztem ha mind3 ajándék nagyjából ugyanannyiba került és ugyanoylan könnyű volt beszerezni és Te határozottan megmondtad, hogy ennek örülnél, és ő bele is egyezett, akkor illetlenség volt a részéről.
Mindenesetre ezen ne vesszetek össze. Legközelebb ha ajándékozásra kerül a sor, akkor legfeljebb majd jobban letisztázod.
Ilyen hülyeségeken agyalni, most őszintén...
Én inkább örülnék annak, hogy egyáltalán kaptam ajándékot, nemhogy még utána nyavalyogjak. Ehhez szoktál hozzá: akkor eljött az idő, hogy leszokj róla. Egy lélekben felnőtt ember tud örülni a legjelentéktelenebb ajándéknak is, nemcsak annak, amit ő előre kért.
Én sem azt kaptam karácsonyra, ami igazán tetszett volna, de soha nem tudnék ilyenen nyavalyogni, mert amit kaptam, hasznos és praktikus dolog, nem is került sokba, így igazán átjött a "szívtől szívig" jelentése. Én az ajándékban elsősorban a gesztust látom, és nem a mögötte lévő pénzt vagy egyéb hasznot.
Nem ehhez szoktál hozzá?????
Akkor én csak örülhetek,ugyanis mi a párommal semmit nem tudtunk egymásnak venni,mégis nagyon boldogok voltunk karácsonykor.Annak örültünk,hogy a gyerekek legalább örülnek.Sajnálom azt aki olyan mint te.
Őszintén, mit kértél? Annyira egetrengető más dolgot kaptál? Nem lehet, hogy csak a pénztárcájuk volt szűkös a te listádhoz képest és azért kaptál mást?
Drága kérdező, én 1 nap nyugalmat kértem, ingyen lett volna, nem kaptam meg, na, erre varrj gombot.
szerintem is marhasag ezen kiakadni.
kicsit nézz magadba és értelmezd a következő kijelentést:
"keseregtem, mert nem volt cipőm, egészen addig mig nem találkoztam valakivel akinek nem volt lába..."
örvendj hogy van párod, egészséges vagy, hogy szeretheted...
üdv
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!