Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit szóltok ehhez, jogosan...

Mit szóltok ehhez, jogosan érzem úgy, hogy cserbenhagytak?

Figyelt kérdés

A lényeg röviden annyi lenne, hogy már egy hónapja elkezdtük a lakásfelújítást. Akkor a tesómmal úgy beszéltük meg, hogy ne csinálja festő a tapétázást, mert ő majd megcsinálja velünk, tudja hogyan kell. Tényleg sok mindent megcsinált már, soha semmi gond nem volt, mindig segítünk egymásnak. Csak most elég nagy felfordulás lett itthon. Csütörtökön tapétázott volna, de mivel csak glettelték a festők a falat, nem tudtuk (mivel azt mondták tapétázásra kész), hogy utána mélyalapozni is kell. Azt meg is csináltuk csüt. délutánra, de a tesóm pénteken azt mondta, hogy inkább a szekrényt rakjuk össze. Ma meg folytattuk volna a tapétázást. Este 6kor még beszéltünk is, a lényeg, hogy minden rendben volt, De 7 kor miután beszélt a barátnőjével mondta, nem jön. A lakás a felfordulás szélén, lógnak a vezetékek, a villany és a kapcsolók is ki vannak már szedve, a barátnője miatt mondta le tulajdonképpen, mert ki van akadva a csaj, hogy itt van nálunk és segít nekünk. Nem a tesómra vagyok dühös, mert most jól itt vagyunk a kakiban erre a pár napra, a csajjal 5 hónapja jár csak. Én kb. 4x láttam, és a tesóm annyit mondott, hogy még nem ismerem, nehogy idejöjjön az x mert lehet kiabálna ez miatt. Én finoman közöltem a tesómmal, nem hiszem, hogy ehhez köze lenne, nem a felesége vagy ilyesmi, továbbá ha a mi lakásunkban elkezd velem kiabálni én az ajtót mutatom neki, mert ő sem ismer engem, a tiszteletet pedig egy lakásban megadom a tulajdonosnak.

A bajom az, hogy ez miatt itt áll a bál, minden a feje tetején van. Mit képzel a tesóm barátnője??? Ilyet az én féjrem 8 év alatt soha nem mondott volna (miatta nem jön ma)- semmi extra csak a csaj kiverte a hisztit.

Még ide egyenlőre nem jött, de akkor biztos megmutatom neki az utat, de a tesómmal ez miatt nem akarok összeveszni.

Szerinetek?


2010. okt. 2. 14:15
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
57%

A te gondod, hogy romokban a ház, s nem a barátnőé. Te tulajdonod. A szabadidőddel azt kezdesz amit akarsz, ergo a hétvégédet tapétázással akarod eltölteni akkor tedd.

Lehet, hogy csak együtt akartak lenni. A kapcsolat minősége nem az időponttól függ. A leányzó még lehet a felesége.

Inkább feszült vagy az előtted álló még megoldatlan problémák miatt, s csak keresed a bűnbakot lelked megnyugtatására.

2010. okt. 2. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
23%

ma 15:16


A 16 ban éldegélek.


Ja ti nem szorítjátok le, nálatok az autópályán is lovaskocsival járnak meg traktorral!

2010. okt. 2. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
26%
Nameg, gyalog elég nehéz lenne leszorítani a biciklist, más nem ha belököd az árokba..
2010. okt. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

Szerintem kicsit önző vagy.Míg itt nyomod a netet,meg panaszkodsz a lányra,addig már kb. 5-ször nekiállhattál volna rendet rakni,folytatni a tapétázást,vagy valami.

Ehelyett folyamatosan szidsz egy olyan embert,akit bevallottan nem is ismersz.Ha a lány a testvéred felesége lesz,akkor pedig fel kell készülnöd ara,hogy nem a Ti igényeitek lesznek a legfontosabbak,hanem a saját életük.

Szerintem köpd ki a savanyú szőlőt!Ennyi.

2010. okt. 2. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:

Tudod, ha tudnék tapétázni, akkor már rég kitapétáztam volna.

Máskor is mentünk mi a férjemmel a tesómnak segíteni, meglett valami beszélve, akkor tartottuk is ahhoz magunkat, volt olyan amit ő nem tudott megcsinálni a férjem igen. Én sem mondogattam a férjemnek, hogy ne menj maradj itthon 3 napig (reggeltől estig ott volt segcteni)

akkor most ki is az önző?

De ő sem hagyta ott a "francba" a munka kellős közepén.

Csak úgy.

De már tudom, ha legközelebb nekünk kell menni vagy csak neki, akkor mihez tartsam magam.

Mi is voltunk nála eleget...

tök jó, hogy senki sem a lényeget értette meg, mindenki azon lovagol, hogy a tesómra vagyok kiakadva, pedig a barátnőjén volt a hangsúly.

2010. okt. 2. 18:30
 16/18 anonim ***** válasza:
Kérdező! Többen ugyanazt írják, szerintem neked kell, hogy leessen sz@rul gondolkodol. Vedd már észre, hogy nem körülötted forog a világ. A segítség visszaemlegetése a világ legundorítóbb dolga. Nekem nem kellene ilyen hozzá álláasú ember segítő keze.
2010. okt. 2. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
Ha mondogattad neki hogy ne csinálja te is ugyanolyan vagy mint a barátnő csak a férjed nem engedett ennek.Ezek szerint ott is a testvéred a hibás hogy ugrott azonnal.De én akkor is a barátnőnek adok nagyobb részben igazat.
2010. okt. 2. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

tegnap 16:15


Látszik, hogy pesti vagy. Lenézel mindenkit aki esetleg kertes házban lakik. Amit írsz az volt 80'-as évekig, de lehet, hogy sokat mondtam. Tudod nem az a paraszt aki földet művel, hanem aki így viselkedik mint te. Nagyon sajnálom, hogy ennyire beszűkült a látóköröd. És még valami, tudod a tehén nem lila-fehér, mint a reklámban:)

2010. okt. 3. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!