Mit tegyek ha apám barátnőjét nehezen viselem el?
Eleinte nagyon kedveltem egy tündéri nő volt nagyon kedves volt, amibe tudott segített ha nála voltunk együtt filmeztünk, besegítettem kicsit a háztartásba csináltunk együtt programokat úgyhogy elég jó kapcsolatunk volt.
Majd karácsonykor egyszer leszólt engem, eleinte nem foglalkoztam vele de azóta minden alkalommal van valami dolog amibe beleköt rajtam a minap is mosogattam és bejött a konyhába mert “valamit keresett” és belém jött azt mondani se tudnám hogy véletlen hiszen szinte minden alkalommal ha ott vagyok talál erre módot vagy hogy valamibe bele kössön természetesen ha édesapám nincs ott éppen. Megpróbáltam először a barátnőjével beszélni hogy mi a probléma, gondoltam arra is hogy csináltam valamit és arra rágott be rám de mikor megkérdeztem konkrétan megforgatta a szemeit és ott hagyott.
De a hétfő esti incidens volt a pohárban az utolsó csepp, hazaértem mert a nagyszüleimnél voltam, és megöleltem apámat erre a barátnője elkezdi nekem hogy nagyon gyerekes amit csinálok és lassan felnőhetnék mert kezdem idegesíteni. Ennél most édesapám is ott volt és mikor elment a barátnője azt mondta hogy ne érezzem magam rosszul nem nekem kell alkalmazkodnom hanem neki.
Erre tegnap megkérdeztem édesapám hogy beszélt-e a barátnőjével erre megkaptam azt a választ hogy ne lássam mindenben a rosszat, mert nagyon rendes lány.
Nem tudom ilyen helyzetben ki mit tenne? Esetleg megpróbáljak beszélni még apámmal?
Útban vagy a hölgyikének.
Ha ő így akkor te úgy.
Apukád előtt legyél vele te is nagyon nyájas kedves, amúgy meg indulhat a háború, ő kezdte, majd megunja ha nem hagyod magad és keres másik palit akinek nincs gyereke vagy el tudja üldözni.
Mielőtt apádat ellened fordítja ezt mond el apukádnak 4szemközt, hogy ahogy a csaj viselkedik veled úgy fogsz te is vele, és ez nem apud ellen irányul.
Sohasem volt tündéri nő, csak előadta magát, és nyugi, nála a punci, így apád mindig őt védi majd.
El kell engedni ezt a dolgot, apám 10 év után sem látja, hogy a nője mekkora egy manipulatív szr, a szemében ő az angyal (közben meg rajta kívül az egész családunk utálja a nőt, többek között mert passzív-agresszív bunkó).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!