Miért jó ez egy anyának, hogy így viselkedik a gyerekeivel szemben?
Anyám a nagyasszony: főz, mos, takarít, és nem engedi át másnak, mert az az ő becses feladata, de az a baj ezzel, hogy csak hetente főz, addig meg ehetjük a virslit meg a szalámit, amivel dugig van a hűtő és már a belünk fordul ki a sok szalámitól. Ha főz is, akkor kb egy hadseregnek valót, amit már 3. nap nem olyan jó enni, nagyon max második nap még jó, főleg a rántott hús, rizs meg ilyenek.
Na és itt a baj: hogy más se főzhet. Ha mostohaapám vagy én főzni próbálunk, akkor megy a balhé, meg a szitkozódás. Pedig eltakarítunk magunk után, csak a torz agyában ez főben járó bűn, amit maga se tud megmagyarázni, hogy miért probléma.
#7
Azért kell meleg kaja, mert az a jó.
Nem eszünk meleg ebédet az iskolában mert buszhoz vagyunk kötve, apámnak a munkahelyén meg arra nincs idő sokszor, hogy kimenjen mosdóba, nemhogy a meleg ebédhez, ami ha van, akkor is magadnak viszed.
Senki nem mondta a terülj-terülj asztalkámat, megcsinálnánk mi magunk, ha hagyná, és nem lenne ebből hatalmas nagy ordítozás.
A virslit meg a szalámit edd te hónapokon keresztül mindennap, és akkor kérdezd ezt meg. Annyi virslit meg szalámit ettem már, hogy ránézek és kifordul a belem.
A háromfogást meg végképp senki nem mondta, és mint írtam, megcsinálnánk magunk, neki a kisujját se kellene mozdítani, bár amugyse nagyon mozdítja a családért, mert semmire nem lehet megkérni.
Jó lenne, ha azt olvasná ami oda van írva, nem pedig hozzáköltögetni meg hülyeségeket írni, minthogy a munkahelyen meg az iskolában mindenki eszik ebédet.
Nem vagyok Jehova tanúja. A rossz hozott beidegződesekről, mintákról szól a videó. Hogy patológiásan meg akar felelni, és a főzés a szeretetnyelve. Abban nőtt fel, hogy főtt kaja= szeretni fog mindenki. Senki más nem tudja jól, csak ő.
De ok. Akkor majdcsak kitippmixezitek melyik válasz lesz a befutó a kérdezőnek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!