Terhes vagyok, anyósom pedig túlbuzgó. Beszéljünk vele már most, vagy várjuk meg, milyen lesz a szülés után a kapcsolat vele?
A páromat anno eléggé elhanyagolta, őt a nagyszülők és a dadus nevelte fel. Anyósom többször be is vallotta neki már felnőtt korában is, hogy azért lett vele terhes, mert apósomat így akarta magának megfogni. Később sem lett jobb a kapcsolatuk, most, hogy tudja, unokája lesz, próbál nyitni felé, felénk.
76 éves, szerintem attól is fél, hogy mi lesz vele később, mert egyre jobban öregszik, apósom már nem él, a férjemen kívül nincs másik gyerek, rokona.
Az nem lenne baj, ha "csak" érdeklődne, vagy segíteni akarna, de sokszor kotnyeleskedik, burkoltan beszól valamit. Olyan dolgokról akar tudni, amihez semmi köze (pl. hogyan/hol szülök). Ma azon sértődött meg, hogy ő karácsonyra a babának aranyfülbevalót akar venni és azt majd vigyük a kórházba is már, ott rögtön szúrassam ki a fülét (jelzem, márciusban fogok szülni). Mondtam neki, hogy ezzel bőven ráér még, mert amíg a lányunk nem fogja kérni, mi nem rakunk a fülébe fülbevalót. Erre megkaptam, hogy majd akkor mindenki fiúnak fogja nézni és hogy jobb ezen hamar túl lenni.
Páromnak nem igazán panaszkodtam még ki ezek miatt magam, mert tudom, hogy az én oldalamra állna azonnal, összeveszne vele és ott lennénk megint, ahol a part szakad... Nem akarom, hogy rossz kapcsolata legyen ismét az anyjával, de félek attól picit, hogy ezek a "jó tanácsok" csak sokasodni fognak. Mit tanácsoltok?
Légy vele továbbra is udvarias, de határozott. "köszönjük szépen a fülbevalót, ha kéri majd a gyerek, akkor beletetetjuk a fülébe addig a szekrényben meglesz!"
És így tovább mindennel.
Szabjátok meg szigorúan a határokat.
76 éves korban nem fog megváltozni.
Meg kell mondani, hogy minden úgy lesz, ahogy TI akarjátok, mert ez a ti családotok, és a kettőtök gyereke lesz.
Sajnos már csak a kora miatt sem lehet minden szavát készpénznek venni. Én már akkkor eldöntöttem, hogy nem vitatkozom a szüleinkkel, amikor elmúltak 70-75 évesek. Most már 80-ok (mi ötvenesek vagyunk), és egyik demens, a másik majdnem az, kettő még viszonylag ép értelmű, de már vannak megbízhatatlanságaik. (Anyósom például iszonyú hiszékeny, de most már megígérte, hogy mindig megkérdez bennünket, mielőtt hülyeséget csinál.)
Szóval a lényeg, hogy sajnos időskorban kezdik elveszteni a valósággal való kapcsolatukat. Egyszerűen tényleg nem szabad komolyan venni őket.
Inkább ignorálni kell, ráhagyni. A fülbevaló nehéz kérdés, én elmondanám, hogy nagyon értékelem, hogy ilyesmit akar, értjük, hogy szeretetből fakad (még akkor is, ha nem) - de nem akarjuk. Hivatkozzatok a "mai világra" - hogy nem látja a mai fiatalokat, meg hogy igazából ma szinte alig raknak be fülbevalót a babáknak, lejárt ennek az ideje.
Ez nem az utóbbi két napban történt, szerencsére azért ennyire nem vészes a helyzet. Nem is találkozunk naponta, általában csak hetente, kéthetente. Meg annyira balhénak sem érzem ezeket, oké, hogy ő próbálna szurkálódni, mikor látja, hogy nem értek vele annyira egyet, de nem igazán reagálok ezekre.
Páromnak is feltűntek ezek, meg az is, hogy hirtelen az anyja az élete része akar lenni ismét. Fenntartásokkal kezeli a helyzetet, amit megértek teljesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!