Akinek nincs gyereke, az miért ne alkothatna véleményt a gyereknevelésről? Nővéremmel ezen veszekszünk.

Nagyon sok hozzászólás érkezett, és nagyon sok igazság is van bennük. Valahogy egy dolgot hiányolok: senki nem említi, mi lenne jó a gyerkőcöknek.

Feltételezem Kérdező látja, hogy mi lesz így belőlük, és aggódik miattuk, hisz szinte sajátjaként szereti őket - főleg, mivel saját gyermeke nincs. És a legjobbat akarja nekik. Teljesen meg tudom érteni a reakcióját!

Viszont én úgy gondolom, hiába családtag, MEGMONDANI mit tegyen az anyuka, nem lehet, nem is tisztje senki másnak. Az csakis rá, illetve az édesapára tartozik, hisz ez az ő felelősségük. "Az én házam, az én váram".

De szerintem Kérdező nem erre gondolt (más kérdés, hogy lehet, hogy ezt akarja elérni).

VÉLEMÉNYT formálni mindenkinek szíve joga. Letolni azt a másik torkán, kérdezés nélkül, viszont eléggé tolakodó.

Rávezetheted, körüljárhatod, megkérdezheted a testvéred: látod, hogy ő mindent meg akar adni a gyerekeinek, ami tök jó, de úgy veszed észre, lehet, volna miben fejlődni kicsit. És megkérdezheted, kíváncsi-e az ötleteidre, észrevételeidre.

Ha azt mondja IGEN, elmondhatod. Finoman, apránként adagolva, kiegészítve pozitív megerősítéssel is, hogy mit csinál jól ("szendvics" módszer - így jobban befogadja). És belefűzve, hogy lassan egy kis önállóság sem ártana nekik. Hisz az ő érdekük is, hogy tudjanak problémákat megoldani.

Itt egy jó cikk ami érinti a "hogyan?" témát:

[link]

Ha azt mondja NEM, nem kíváncsi az észrevételeidre, akkor meg vége. Nem tudsz mit tenni.

Kicsit azt érzem, hogy a saját vetélésed miatti érzéseid feldolgozása helyett kezdted el a nővéredet bírálni.

Évekig küzdöttem meddőséggel, és sokáig voltam abban az állapotban, amikor a helyzetem miatti dühömet másokon vezettem le, bár én csak gondolatban.

Iszonyat fel tudott dühíteni, hogy más, akinek megadatott az anyaság, milyen hanyagul állt a gyerekeihez. Vagy milyen rossz döntéseket hozott velük kapcsolatban, stb. Pl. mikor a munkahelyemen volt egy 6 hónapos terhes kismama, aki láncdohányos volt. Fel tudtam volna rúgni...

De mégis valahogy túl kell ezen jutni. Tudom, könnyű azt mondani. Nekem a terápia is segített.

13-as, ha valaki egy saját tulajdonú gépét, szerszámát, eszközét teszi tönkre az ostoba, felelőtlen hozzáállásával, akkor egyetértek veled. De itt két emberpalánta személyiségéről, sorsáról van szó.

Ahogyan azt se nézném tétlenül, ha valaki a szemem láttára kínozza a kutyáját, megértem, hogy a kérdező se tartja magában, mit gondol a nővére ostobaságairól.

Ne szólj bele, nem a te gyereked.

Ez kizárólag akkor zavarjon, amikor a gyerek nálad vendégeskedik és kiszolgáltatná magát, amúgy engedd el.

Unokahúgom is elkényeztetett hercegnő volt - mindenkinél, kivéve nálam. Én sohasem kentem meg a kenyerét, nem ugrottam minden marhaságára, amikor nálam nyaralt, és valami random ételt kívánt, akkor oké, együtt! elkészítjük. Legyen szó aprósütiről, pizzáról vagy akár csak egy levesről.

Nálam tanult meg rántottát készíteni... 11 évesen ezekkel nem árt, hogyha tisztában van, és én nem voltam hajlandó királylányként kezelni.

Tudta, hogy amikor velem van, akkor mások a szabályok, "szigorúbbak", mint otthon, mégis szívesen jött hozzám.