Mit tegyek, hogyha az egyik gyerekemet sokkal jobban szeretem, mint a másik kettőt?

Nővérem is azt hiszi egyenlően bánik a gyerekeivel, pedig nagyon nem. A legidősebbel ott érzetei ahol tudja: mennyire nem ér semmit (mert az apjára hasonlít, mondjuk nem tudom mi a fenének él házasságban a tesóm húsz éve valakivel, kit igazából gyűlöl)

A középsőnek meg a kicsinek meg a seggét kinyalná, inkább nem alszik munka után, de elmegy péksütenyt venni a középsőnek, mert az csak azt hajlandó a munkába vinni -dolgozó férfiról van szó- pedig a "gyerek" munkahelyének brutál jó büféje van, a szendvicstől a főtt kajáig mindent tartank...

A nagyobbik meg egy önbizalomhiányos, sebzett férfi lett, a nővérem mégis van győződve róla, hogy ő milyen szuper, igazságos anyu.

Nálunk hasonló,én vagyok az idősebb gyerek. Anyám a húgomat szereti jobban, rossz, de megszoktam.

Nekem ezért lett csak egy gyerekem.

#14 Egyetértek!

Kicsit úgy jön le, mintha a kérdezőnek még az is nyűg lenne, hogy tartja vele a kapcsolatot a két idősebb gyereke, valószínűleg emiatt van bűntudata.

Én azon a véleményen vagyok, hogy a szeretet az nem érzés, hanem egy viselkedési forma, ahogy bánsz a másik emberrel.Azt kell megvizsgálnod magadban kérdező, hogy miért nem akarsz szeretetteljes módon viselkedni a két idősebb gyerekeddel is?Miért nem próbálsz hozzájuk közeledni?

A szeretet, érzelmek már csak ilyenek. Nyilván lehet meséket mondani, hogy szeresd mindet ugyanúgy, ettől még mindenkinek van egy "zsánere" aki szimpatikusabb, és fordítva vannak emberek akik sokkal jobban meg tudják szerettetni önmagukat másokkal. Ilyen a személyiségük.

Ettől függetlenül tény, a kevésbé szeretett gyerek ezt érezni fogja.

Nálunk amúgy öcsém volt mindig a szeretett.

Átmentem nagyszülőkhöz, nem azt kérdezték hogy vagyok, hanem mi van öcsémmel, hol van, mit csinál. Apám számára egyértelműen ő volt a favorit, ki is mutatta, hogy jobban szereti, okosabb, ügyesebb, szebb én meg csak egy szar vagyok akit el kell tűrni.

Sokáig volt is bennem tüske, és egymás ellen is fordultunk saját testvéremmel is. A kapcsolatunk akkor változott meg, amikor ő is elkezdett továbbtanulni, és rájött, hogy nem olyan egyszerű, meg elkezdett felnőni, önálló gondolatai lenni és mindjárt nem volt kedvenc.

Cserébe a kapcsolatunk azóta is kifejezetten jó.

Anyám régen nem mutatta ki, hogy kit szeret jobban, aztán felnőtt korunkra megváltozott. Én alapból elköltöztem, messze voltam, öcsém kéznél volt. És hát éreztem, hogy ő az első, ha telefonáltunk simán letette, mert hívja öcsém, majd visszahív, hasonló apróságok amik fájtak.

Hát ezeknek meg is lett az eredménye, mert itt vagyok 30+ évesen tök egyedül, és senkivel nem tudtam szeretetteljes kapcsolatot kiépíteni, szerintem már nem is fogok, nem is vágyom rá.

Szerintem ha nem érezteted a gyerekekkel a különbséget, akkor nem olyan nagy baj. A szeretet elsősorban CSELEKEDET, nem pedig érzés kellene, hogy legyen. Ha a nagyobbik gyerekeidnek is ott vagy, mikor kell, meghallgatod őket, érzelmileg elérhető vagy, nincs bezzegelős hasonlítgatás, akkor nem mindegy hogy mélyen legbelul hogy érzel?

Egyébként meg hiába az ember gyerekei, ahányan vannak, annyiféle személyiség. Szinte el sem hiszi az ember, hogy ez lehetséges,nem? Nem meglepő, hogy az ember szívéhez picit közelebb áll az a gyerek, aki mondjuk karakterben őt mintázza.

A férjem és a húga kapcsolatát ez tette tönkre. Az anyjuk mindig is a férjemet istenítette, kb ő volt a férjpótléka, mert a saját férjét nem szereti. Személyiségben is jól passzolnak. A lánya meg nem annyira hasonlít rá személyiségben, és hát ugye csalódás volt, hogy nem ugyanolyan, meg hogy nem is olyan eszes, stb stb. Szavak szintjén mindig az volt mondva, hogy jaaaj, hát mindkettőtöket ugyanúgy szeretlek, de tettekben ez már rohadtul nem így volt. Ebből az lett, hogy a hugi kifejlesztett egy olyan stratégiát, hogy mindenben ledegradálja, leszólja, kritizálja a férjemet, kompenzálásképpen, majd szavak szintjén természetesen mindent letagad, te értetted rosszul, de hülye vagy, nem is úgy értettem, stb. Mára ez annyira elfajult, hogy nem is tartják a kapcsolatot. És én megértem, de a sógornőmet is nagyon megértem és sajnálom. Anyósomat meg nem is látom szerencsére, hiszen gyűlöl engem, mert elvettem a férjpótlékát. Borzalmas dolgok ezek, nagyon kártékony, amikor egyik gyereket imádjuk a másik rovására.

Amúgy már felnőttek, a kártétel megtörtént, semmit nem tudsz már tenni.