Mit tegyek, hogyha az apjuk rossz hatással van a gyerekeimre, és ellenem hergeli őket?
17, 14 és 12 éves gyerekeim vannak.
Az apjuk éveken át nem kereste őket, kihúzott a válás után gyorsan külföldre. 2 éve visszajött, volt egy per, aztán megállapítottak neki 2 hetente egy hétvégét. A gyerekek nem akartak hozzámenni eleinte, főleg a két nagy, aztán most pont ők vannak a legjobban ellenem, és kezdek belefáradni.
Le szeretném szögezni, hogy nincsenek katonás szigorban tartva, se hosszú pórázon eresztve, tisztelettudóak voltak, voltak szabályok, amiket be kellett tartani nekik is meg nekem is, de ha úgy adódott, akkor kompromisszumot kötöttünk. A saját életkoruknak megfelelően kezelem őket, és mivel nem felejtettem el, hogy én is voltam kamasz, így megértem, hogy a barátok nekik fontosabbak.
Olyan rondán beszélnek velem, hogy az nem igaz. Próbálok szépen, normálisan beszélni, nem érdekli őket. Olyan dolgokat vágnak a fejemhez, ami nem is igaz sokszor, és úgy megtudnak bántani, mint a huzat.
Türelem, a kamaszkor baromi nehéz. Tudasd velük, ha megbántanak, és hogy nem ez az elvárt viselkedés.
Ha pedig valóban az apjuk a ludas, akkor beszélj vele, hogy állítsa le magát, ez nagyon nem tesz jót a gyerekeitek lelki fejlődésének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!