Szeretnék felmondani, azóta hallgatom otthonról, hogy semmire nem vagyok jó? Mit tegyek ilyen helyzetben?

Nyáron voltam egy ügyvédi irodánál szakmai gyakorlaton, utána felajánlották, hogy esetleg tanév közben is dolgozhatnék ott, mint gyakornok (egyetem mellett).

Ennek örültem nagyon, mert így legalább már tudok mit írni az önéletrajzomba is, a kollégákkal is nagyon jóban lettem. Viszont a főnököm, akié az iroda, nyáron nagyon keveset volt bent, összvissz kétszer, ha láttam. Most viszont gyakran bent van és vagy beszól nekem, vagy bunkó, vagy olyan feladatokat ad, amiket amúgy a titkárnők is megcsinálhatnának. Ezzel nem őket nézem le, de pl. tegnap azzal telt a napom, hogy kétszer elküldött a postára, egyszer a földhivatalba, utána még vegyek ebédet is, meg délután mondta, hogyha ráérek, 5-kor elvihetném a kutyáját a kozmetikába, mert hozzá még akkor megy ügyfél...

Vagy pl. pénteken mi, gyakornokok nem dolgozunk és lesz egy tárgyalás, ami érdekelne nagyon (pénteki nap). Kérdeztem az ügyvédtől, aki megy, hogy esetleg csatlakozhatnék-e, mondta, hogy persze, elvisz szívesen. Ezt hallotta a főnököm is, és elkezdte mondani, hogyha ennyire ráérek, akkor nyugodtan dolgozni is bemehetek pénteken. Vagy múltkor kérdeztem tőle valamit, pont beszéltem, erre se szó, se beszéd, felvette a telefonját, én meg ott álltam percekig, hogy most mi van. Utána meg leszúrt, hogy nem tudom, hogy mások privát beszélgetéseit kihallgatni illetlenség? Majdnem visszakérdeztem, hogy mert az nem az, hogy a mondatom közepén ő elkezd telefonálni?

Tényleg úgy érzem magam minden reggel, mintha aznap lenne a legnehezebb vizsgám. Gyomorideggel kelek, megyek be és ha látom, hogy nincs bent, akkor minden oké. De ha ott van a kocsija a parkolóban, akkor már tudom, hogy én leszek porondon, pedig tényleg semmi szakmai dolog nincsen rám bízva. A másik két gyakornok pedig tényleg konkrét ügyekkel foglalkozik, besegítenek az ügyvédek munkájába. Én meg vihetem a kutyát kozmetikába, ha szerencsém van...

Szóval ennek így sok értelmét nem látom, szeretnék eljönni. Ezt mondtam otthon is, anyukám is azt mondja, hogy akár keressek más helyet, de itt ne maradjak. A nevelőapám viszont piszkál, hogy így semmi nem lesz belőlem, ha már az első kudarcnál feladom, meg hogy ugyanolyan leszek, mint a semmirekellő nagybátyám (48 éves, munkanélküli). Most a hétvégén otthon voltam és csak ezt hallgattam... Miközben a munkatársaim is látják, hogy a főnököm nem kedvel, ők is mondták, hogy nem értik, miért, mikor mindenkivel közvetlen, jó fej és sosincs annyira fagyos hangulat az irodában, mint mikor mind a ketten bent vagyunk.