Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyóssal együtt lakni?

Anyóssal együtt lakni?

Figyelt kérdés

Külföldön élek. Anyósomnak egyetlen szem fia van, a párom. Ismeritek az ilyet, ugye:D Nemrég született meg kislányunk. Nagyon hiányzik anyósomnak az unokája. Párom néha mondogatja neki, hogy nemsokára ki lesznek az évei, meg betölti a kort, és elmehet nyugdíjba, akkor majd kijöhet unokázni. Na én erre mondtam neki, hogy azt felejtse el, mert én nagyon szeretem anyósomat, de sajnos eléggé tisztaságmániás, meg gyerekként kezel egy kicsit még minket. Mindent meg akar csinálni, és én nem bírom ezt, mikor itt volt, frászt kaptam tőle, hogy egyfolytában pakolni akart, meg megcsinálni az én dolgomat. Ezért ilyenkor mindig kezébe nyomtam a gyereket. De nekem elég volt ez a pár hét, nem tudnám elviselni az év 365 napjában. Meg ha belegondolok, jó pár év még benne van, értitek. Meg olyat is mondott, hogy neki már ki lenne, ha egy pár év nem telt volna el munkanélküliben, meg azon az egy-két helyen rendesen be lett volna jelentve. Akkor már itt lehetne, én meg mehetnék vissza dolgozni. Na ennél a pontnál kijelentettem, hogy nem azért szültem, hogy más nevelje fel a gyerekemet. Tulajdonképpen egy kicsit örülök is neki, hogy kinn élünk, meg nem is, ilyen szempontból. Most pl jó lenne, ha napi pár órát átvállalná délutánonként, és akkor el tudnék menni úszni, hogy leadjam a fölös kilóimat. Viszont ha itt lenne, akkor itt kellene élnie velünk, ha meg otthon laknánk, akkor hótzihér, hogy minden nap az lenne a fő programja, hogy órákat töltsön nálunk az unoka miatt is. Minden hétvégén órákig beszélgetünk vele, hát nekem már az is bőven sok. 5-6 órákat beszélgetünk. Hiába mondom páromnak, hogy nem kéne.

Szóval csak érdekelne, hogy te élnél anyósoddal?


2010. szept. 26. 18:46
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
68%
Tudod mikor. Na majd akkor.
2010. szept. 26. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
68%
NEM! NEM! NEM! Az én házamba nem teszi be a lábát az ördög és én sem hozzá. :)
2010. szept. 26. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
28%

Én nem élnék vele!!!! Sajnos az enyém is tisztaságmániás. Mikor feltakarítok néha utánam csinálja még egyszer. Biztos jót akar de idegesítő. Tehát én örülök, hogy nem kell vele élnem. Még a saját anyámmal se laknék, nemhogy máséval.

Beszéld meg a pároddal, hogy költözzön ki, de ne a ti házatokba, hanem pár utcával távolabb. Akkor tud babázni, mégsem fog Téged az őrületbe kergetni.

2010. szept. 26. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 A kérdező kommentje:
2. válaszolónak: Ez tetszett:D
2010. szept. 26. 18:54
 5/25 anonim ***** válasza:
67%

Nem élnék. Igaz még csak "anyósjelölt" de akkor sem. Több oka van. Pl. az az egyik, hogy természetemből adódóan utálom ha valaki nekem megmondja mit csináljak, mit ne. NEm szeretem ha mindenki tud mindent, mikor hova, hánykor, merre-meddig...ÉÉÉÉRTED!?:D

NEm mintha nem szeretném, mert komolyan kevés embernek van olyan jó anyósa mint az enyém. Nagyon kedves mindig, szeretem egy nő, de azért lakjunk olyan messze egymástól, hogy házi papucsban ne tudjon át jönni!(:

Mindig kiszolgál, mindig a kedvemben jár, nagyon aranyos...de a majdani férjemmel szeretnék együtt élni és a gyerekünkkel, saját család, kész. Aztán a nagymamák nagytaták hétvégente vagy akár naponta is láthatják az unokát meg minket is ha úgy adódik, de azért össze nem bútorozunk velük:D:) remélem...:)

2010. szept. 26. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
79%

Gondoltál már arra,hogy te milyen anyós leszel? Ha megöregszel,akkor szeretnél-e a gyerekd nélkül,egyedül élni?

Felnevelte a párodat,talán megérdemel egy kis szeretet idős korára.

Keressetek olyan megoldást,ami mindkettőtöknek megfelel. Lakjon másik lakásban,stb.

2010. szept. 26. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
67%
ezt gyerekként mondom itt velünk lakik vagyis mi jöttünk anyával a nevelőapámhoz és a nevelőapám az anyjával lakott mindenbe beleszól amibe tud anya sem bírja idegileg csak hát sajnos tűrni kell vagy elküld mert az ő lakása
2010. szept. 26. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 A kérdező kommentje:
Hát kábé én is így vagyok vele, nem sok embernek van ilyen jó anyósa, de tényleg nem költöznék össze vele. Anyósomnak már csak max 3 éve van hátra, amit le kell dolgozni. És még most el akarom folytani a kérdést, remélem nem jut eszébe kijönni. Hideg állandóan a keze a gyereknek, de nem fázik, ezt a védőnő is mondta, hogy a hideg kis keze nem mérvadó. Hát úgy beöltöztette állandóan, ahogy itt volt...És állandóan a kezébe volt (ezért most szívok is), és hogy az ő kicsi fia ennyi idősen már átaludta az éjszakát...és hogy adjak neki ezt, adjak neki azt, néha üvegből adtam oda neki a lefejt tejet, mert rájöttünk, hogy a végén már nem jött akkora "gázzal" a tej a cicimből. Én megmelegítettem, odaadtam neki, hogy had etesse ő. Mondtam neki, hogy megnéztem, jó hőmérsékletű. Erre ő a szemem láttára újracsekkolja...na ettől kiakadtam. :D
2010. szept. 26. 19:04
 9/25 anonim ***** válasza:
65%
Nem vagy könnyü helyzetben, sajnos a fius anyukàknak én azt hiszem,mindnek ez a sorsa.Most nem arról van szó,hogy együtt kell élni az anyóssal,de neki is jól esik làtnia az unokàt.Meg lehet ugy oldani,hogy màsik hàzban lakik,mert valóban nem egészséges.Viszont ne felejtsétek el,ti is lesztek még anyósok és jusson eszetekbe majd,amit most irtatok.
2010. szept. 26. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 A kérdező kommentje:

18:57-esnek: Szeretjük és tiszteljük, de a szeretet és tisztelet nem egyenlő azzal, hogy együtt kell laknom vele.

Sajnos nem lenne megoldható, hogy itt másik lakásban lakjon. Mégis hogy? A magyar nyugdíjából? Itt az albérletek az otthoninak 2x-ese, 3x-osa. (ezt nem tudhattad) Az meg, hogy itt vegyek egy lakást (mert ez a terv), amit úgy vegyek, hogy egy kis padlásszobát kialakítsunk neki, az kizárt. Pláne, hogy nekünk kéne eltartanunk.

2010. szept. 26. 19:08
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!