Családi helyzetedről, családban betöltött szerepedről mit tudnál írni? Hogy látod magad a családban? Mennyire vagy megelégedve a szerepeddel?

Ákár a régi családomban (amikor szüleimmel, tesómmal éltem együtt), akár a mostani családomban (gyerekeim) éltem, sokszor azt éreztem, hogy engem semmibe vesznek, az én problémám az ő szemükben semmis, és mindig nekem kell s toleráns félnek lennem.

Amikor a régi családomban éltem, én mindig az utolsó voltam. Harmadikos korom óta kellett nekem a szemüveg, de csak tizenegyedikben kaptam, míg az én öcsémnek azonnal lett csináltatva. Rengetegszer elzavartak lázasan iskolába, főleg anyám, de az öcsémet nem volt rest otthon tartani. Amikor hazaküldtek sokszor az iskolából betegség miatt, sokszor neheztelt rám, durváskodott velem, de öcsémmel soha. Éveken keresztül ígérte, hogy a kínzóan fájó menstruációm miatt elvisz majd orvoshoz, de sosem tette, míg öcsémet mindenhova elvitte, ahova csak kellett. Mindig nekem kellett a toleráns félnek lennem. Tőlem 6 évesen elvártak dolgokat, de amikor az öcsém lett 6 éves, tőle nem várták el ugyanazt, mert ő 3 évvel kisebb volt nálam.

Már elváltam a férjemtől, de ott is ez volt a helyzet: neki minden baját meg kellett hallgatni, ő mehetett össze-vissza, csak én nekem kellett maradnom otthon a gyerekekkel. Ezért is váltunk el.

Az etető szerep az enyém ez tuti. A férjem, a fiam, a kutya, a macska... Folyton enne valaki, néha azt érzem hogy az egész nap egy kajakészítés.

Na de komolyabban szólva amolyan klasszikus anya szerep. Gyakran hiányzik a régi gondtalan lány életem.

Régi családomban anyám mellett én voltam az, akit mindenki terhelt. Mindenki egy ingyen szitternek nézett, az unokatestvéreimet, később az unokatestvéreim gyerekére is nekem kellett vigyáznom, és a vendég gyerekeket is gyakran nekem kellett szórakoztatnom.

Házasságomban, gyerekeimmel és férjemmel való viszonyom is ilyen, a munka neheze és legtöbbje rám hárul, mert nincs aki helyettem megcsinálja.

Férjem családjában sokszor koloncnak érzem magam. Nem odaillőnek.

Áldozatszerep, aki nem tud lépni.

Gyerekkoromban a szüleim tönkretettek még jobban mivel ők is mentális betegek és én is az voltam. Nagyon sok gáz dolgot kellett látnom. Most én gondoskodok róluk, mindent megteszek csak hogy látszólagos nyugalom legyen. Leválni se tudtam, nem is fogok tudni. Érzelmileg nem megy.

Én vagyok az aki pontot tesz az egésznek a végére, azzal hogy újat már nem szül és azzal kihalasztja az egész családfát.

26/n

Szilvi

Plusz mindenki engem terhel. Mindenki rám hárítja a problémáit, amit nekem kell megoldanom akár erőn felül is.

Előző voltam.

Ha egy szóval kéne jellemezni, akkor problémamegoldó, ügyintéző. A tágabb családban, szülők, rokonok.

A saját kis családomban (férjemmel) királynőnek érzem magam :D

Nehéz ezt megfogalmazni. Mivel most leszek 23 éves, jóformán fiatal felnőtt vagyok aki nem rég volt tini.

Én vagyok az anya, az apa, én csinálok mindent helyettük. A szüleim olyan esetlenek hogy nem tudom hogy tudtak felnevelni. Apám egy taxit nem tud intézni. Sejtem hogy albérletet is nekem kell majd keresni, mert költözünk majd, de erre sem anyám sem apám nem képes. Egyszerűen tutyi-mutyi emberek.

Minden rám szakad, minden ügy, ők semmit nem tudnak elintézni.

Apámat úgy kell terelgetnem az életben mintha egy kistestvér lenne, anyám meg szellemileg nincs azon a szinten, így ő is mindig mindenben rám hallgat és követ.

Röviden ennyi. Nő vagyok egyébként.