Olyanokhoz írom a kérdést, akik hárman voltak testvérek. A szüleiteknek melyik gyerekük volt a legkedvesebb?

Nálunk nem volt kedvenc.Mindenkit egyformán szerették,kezelték,nem volt kivételezés.

Bocsi, hogy idekontárkodok, mert mi négyen vagyunk testvérek (lány, lány, fiú, lány - én a legkisebb), de nálunk apámnak a középső nővér a kedvence, anyámnak meg a fia a szeme fénye, aki szent és sérthetetlen, és mindketten rühellik egymás kedvencét. Mi meg a nővéremmel csak vibe-olunk. 😀

Normális körülmények között ilyen nincs.

Nálunk- nagyobb létszámú család- a legidősebb fiú és lány volt a kedvenc, de semmiféle megkülönböztetés nem ért minket többieket. Érdekes, hogy nem is zavart sosem dolog.

mi 3an vagyunk tesók. bátyám (17), öcsém (13), és én (14). mint lány középsőnek lenni nem igazán jó állandóan csesztetnek mindenfélével, meg sokszor csicskáztatnak is. ráadásul úgy van, hogy nemrég halt meg nagymamánk, és a szobáját öcsike kapta meg mi meg bátyussal maradtunk ketten a szobába. azt mondta apa hogy azért van ez igy, mert igy bátyó jobban tud rám vigyázni mint ha én mennék külön. pl az nem érdekli őket, hogy pl mikor menstruálok kényelmesebb lenne egyedül lennem nyugiba. bátyó nem érti meg hogy ilyenkor szarul vagyok, nagyon görcsöl a hasam stb. ugyanolyan szemét velem mint máskor. apáék szerint bátyus a tökéletes neki mindent szabad :(

Csak a fiúk (én lány vagyok), köztük is a kisebbik öcsém. Ő máig a kedvenc, én le vagyok tojva sokszor, a középső meg "elvan".

Hárman vagyunk, de a húgom másik apától. Mindnyájunkat szeretnek a szüleink, de anyámnak a nővérem a kedvence, hozzá odament beszélgetni, érdeklődni, hozzám akkor szólt ha muszáj volt, de semmi személyeset. Sosem volt anya-lánya beszélgetésünk, szinte nem is tudott rólam semmit, a nővérem viszont jóformán mindent megbeszélhetett vele. Gyerekként a szüleim által mellőzve, a nővérem által bántva éreztem magam (ő féltékeny volt rám, csak azt nem tudom, mire). A húgunk elkényeztetve volt (minden szirszart megkapott), de lelkileg pátyolgatva ő sem. Apánk (a nővérem és enyém) teljesen egyformán állt mindig hozzánk, mindkettőnkben más kivetnivalókat talált, de mindkettőnk boldogulását is a szívén viseli, ahogy egyébként anyám is. Kicsit mai napig fájó pont, hogy mint ember, mint személyiség iránt, érdektelenek voltak irántam. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnt, és nagyon értéktelennek, szeretetlennek éreztem magam emiatt. Nem tudom, ők valójában mit érezhetnek, érezhettek.