Mit tegyek: a húgom terhessége miatt megint másodhegedűs lettem?
Én 10, a bátyám 12 volt, amikor megszületett a húgunk. Onnantól kezdve ő volt a kicsi, akiknek nekünk, nagyoknak alkalmazkodni kellett. Fájó pont az életemben, hogy apukánk az ő születésekor tért meg, letette a piát és nem terrorizálta tovább a családot, valami átfordult benne. Ami nyilván jó dolog, mert borzalmas volt, amikor apukám verte anyukámat meg minket is volt, hogy megvert.
A húgom lett a szent, isten-küldte gyermek, akire anyukám és apukám mindig csillogó szemekkel nézett. Mi a töredékét nem kaptuk együttvéve a bátyámmal annak a figyelemnek, szeretetnek, amit ő alanyi jogon kapott. Ezért nem a húgomat hibáztatom, szeretem a húgomat, és sokkal jobb kapcsolatom van vele a nagy korkülönbség ellenére, mint a bátyámmal.
Régen sem haragudtam rá, csak magamra, hogy miért vagyok olyan értéktelen, hogy nem az én születésem után javult meg apám.
Van anyámnak 4 unokája: 2 a bátyámtól (23 és 15 éves lányok), és kettő tőlem (11 éves fiú és 6 éves lány), de van még kettő mostoha unoka, mert bátyám újra házasodott.
A húgom terhes, nagy a boldogság, másfél évig próbálkoztak.
De az én gyerekeim abban a pillanatban semmisültek meg anyám számára, miután bejelentette a húgom. Kihagyta a gyerekem első tétmeccsét, a lányom évnyitóját, mert a húgommal ment ultrahangra. Velem sose jött el ultrahangra, hiába mondtam neki, a húgomnak meg kérnie sem kellett.
A legtöbb, amit tehetsz, hogy emelt fővel elfelejted őket, kicsit olyan érzésem van, mintha Stockholm szindrómád lenne.
Foglalkozz a gyönyörű családoddal és az értékes gyermekeiddel, ők meg oldják meg maguknak.
Majd öregkorukban úgyis felkeresnek, ha ápolni kell őket.
Most te mennyi idős vagy és mennyi a hugod? Otthon él még a hugod a párjával esetleg?
Lehet az is, hogy örülnek, hogy ennyi idő után összejött, mert 1,5 év igen sok idő.
Mondjuk evnyitora meg kissracok
unalmas meccseire en nagyszulot biztosan nem rangatnek el, tehat tokre megertem, ha ezeknel meg az ultrahang is fontosabb volt.
Nekem is minden mas az lenne 🤣
De persze ertem a problemad es biztosan nagyon faj ez, de sajnos a hugod a kedvenc, igy nyilvan az o gyereke lesz a kedvenc unoka is.
Ezzel nem tudsz mit csinalni, de a kapcsolatot lehet lazitani, nem kell feleslegesen utana futni.
Nekem az fáj, hogy én voltam anyukám támasza a nehéz időkben. Én álltam gyerekfejjel anyám és apám közé, amikor apám nekiment anyámnak, és persze ilyenkor én is kaptam. Engem terhelt a problémáival, nekem kellett azt hallgatnom 8 évesen, hogy hónap közepén elfogyott a pénz, és ha nem ad a Rózsi néni, akkor nem lesz mit ennünk. És mégis a húgom a szent.
Apukám már meghalt, és akkor is a húgom volt a középpontba, hogy 21 éves volt ekkor, és jaj, még szinte gyerek, meg olyan kevés időt tölthetett az apjával szerencsétlen. Hát mi meg túl sokat.
Nálunk is hasonló a helyzet.
Van egy másfél évvel fiatalabb öcsém és egy 9 évvel kisebb húgom. Az én apám véresre vert minket minden este, sokszor kaptam anyám miatt is. Ő szerencsejáték függő volt, elkártyázta mindenünket, anyám meg nem volt elég erős ahhoz, hogy lelépjen velünk. Húgom születése után a verések abbamaradtak, bár nem lett szent ember, mint a te apád: szóban ugyanúgy megalázott minket, főleg engem, hogy én nem vagyok a lánya, pedig le se tagadhatott volna. Apám amikor haldoklott, akkor az utolsó napjaimban csak tőlem fogadta el az ételt, csak velem beszélt.
Ugyanígy anyukám is. Nem igazán szeretett se engem se az öcsémet, pedig ahogy te is írtad, kiálltál érte. Addig voltunk mi a látterébe, amíg a húgom meg nem szülte a kislányát, utána az én gyerekeim sem voltak már kedvencek, meg nem is velük dicsekedett. Mégis halála utolsó óráiban az én lányomat emlegette a kórházban.
40 évesen talán elkellene már felejteni anyádat, meg hogy a kegyeiben járj, mint egy 10 éves gyerek. Nem néz semmibe téged, sem bátyádat. Ne foglalkozz vele te sem. Van egy férjed, két gyereked. Ha ennyire unatkozol, keress magadnak hobbit.
Apád meg hogy melyik gyerek után tért jó útra, neked semmi részed benne. Nem rajtad múlt. Nem te voltál a rossz gyerek. Csak apádnak nőtt be később a feje lágya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!