Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan hozzam helyre az...

Hogyan hozzam helyre az elrontott életemet?

Figyelt kérdés

Az ember az élete során hoz rossz döntéseket, és tesz elhibázott lépéseket.

A párommal vidékről Budapestre költözve, több évi albérletezés, önrészre való gyűjtögetés mellet kemény munkával közösen elértük azt, amire mind a ketten vágytunk, megvettük a közös lakásunk. (hitelre)

Büszke voltam rá és magamra, arra amit elértünk szülői segítség nélkül. A kapcsolatunk harmonikusan alakult. Ekkor követtem el az első hibát, mert évekig nem kértem meg a kezét, és amire megkértem volna, elhunyt az édes anyja, akkor meg már ő nem akart esküvőt. Sajnos a gyász időszak alatt úgy alakult, hogy megszűnt a munkahelyem, és munkanélküli lettem. Ekkor elkövettem azt a hibát, hogy nem kerestem azonnal munkát, gondoltam, megérdemlem a lustálkodást. De ez hiba volt a részemről, és négy hónap után (ezen időszak alatt nem szólt semmit) bejelentette, hogy már nem szeret, nem bízik bennem. Próbáltam azonnal munkát keresni és menteni a kapcsolatunkat, (mert szerettem öt) ill megbeszélni vele a helyzetett, de kiderült késő, mert beleszeretet másba.

Ekkor újabb hibát követtem el, hagytam had menjen, sőt annyira hagytam, hogy lemondtam a javára a lakás tulajdon jogomról.

Luzer vagyok? Lehet. Hibáztam, igen.

Most 39évessen, otthon, állás és társ nélkül, elhagytam Budapestet, feladtam mindent, és több mint egy év telt el, és azóta vidéken a szüleimnél lakom, ahol csak reméltem, hogy találok munkát. (hát nem így lett)

Nem tudom, hogyan hozzam helyre az életem, nem látom a megoldást. Fiatalon tele voltam ötletekkel, tervekkel, célokkal, magabiztossággal.

Mint férfi szégyellem, hogy nem tudom megoldani a megélhetésemet.

Hogyan lehet megélni egyedül, egy fizetésből, albérletben. Mert most vagy eltartathatom magamat a szüleimmel (ami nevetséges) és segélyekből élek, vagy megpróbálok egyedül megélni egy albérletben, ott, ahol van munka.


2010. szept. 24. 17:27
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
A csömöri higinetben ilyen jól lehet keresni?? Én is itt lakom nem messze tőle akkor majd ajánlom az állástalan imerőseimnek :)
2010. szept. 24. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!