Nárcisztikus az anyám és ebben nőttem fel?

Én tudom,hogy manapság nagy divat mindenkire nárcizmust kiáltani de anya tényleg az szerintem.

26 éves vagyok és tönkretette a személyiségemet.

Mai napig iszom a levét mindennek amit velem csináltam apámmal együtt.

Az apám egy pszichopata szerintem.

Mikor anyu terhes lett velem akkor apu már ütötte verte anyut,hogy elvetéljen. Olyanokat mondott anyu szerint neki,hogy “Akkor sem szülöd meg a gyerekedet”. Bár anyu szereti kiszínezni a dolgokat. Nem tudom ebből mennyi volt igaz.

Anyu elakart vetetni de elvileg elkeverték a kórházban a papírokat és új időpontot kellett volna kérnie de nem tette meg es igazából emiatt vagyok életben.

Az egész gyerekkoromat az állandó stressz uralta.

Van egy 20 évvel idősebb bátyám aki manipulálta anyut és néha meg is verte régen.

Miatta kellett együtt élnünk vele meg a lányával és a feleségével mikor menekültünk apu elől mert követelte anyutól a részét amikor elvált az apjától.

Emlékszem állandóan ment a veszekedés meg az ordibálás.

Aput elzavarta anyu otthonról aztán bemászott az ablakon és ordibáltak meg verte anyut.

Anyu meg tesóm felesége is utálta egymást. A játékaimat állandóan elvette az Évi,hogy a lányának adja ( tesóm gyerekének ) aztán ordibált velem,hogy az az ő játéka.

Anyu elmondása szerint késsel ment apu anyunak, vasalót nyomta az arcának.

Egyszer mikor apu pelenkázott engem akkor hintőporos dobozzal megdobta anyut apu és levált anya szemlencséje.

Aztán egy éjjel mikor apu kocsmában volt akkor elmenekültünk otthonról.

Erre emlékszem is.

Mivel busz éjjel nem ment ezért gyalogoltunk 15 km-t a mamához egy másik városba.

Anyunak eltört a szemüvege emiatt esett kelt.

Nagyon féltem.

Aztán apu mamánál is zaklatott minket folyamatosan.

Anya később vett egy lakást és megismerkedett egy férfival aki engem igazából felnevelt.

Anyu meg a férje találkoztak apuval és felajánlottak neki pénzt,hogy mondjon le rólam illetve ha többet nem keres akkor nem kell gyerektartást sem fizetnie.

Anyu szerint elfogadta volna a pénzt de aztán anya férjének a csaladja nem akarta,hogy a nevére vegyen nehogy örököljek később.

Anyu meg a mama egész kiskoromban azt mondták,hogy olyan vagyok mint az apám.

Azt sem tudtam ki az apám és milyen az olyan.

Mamám egyszer karácsonykor azt mondta,hogy jobb lenne ha nem élnék mert egy “ilyen” gyerek nem való erre a földre.

Ha ezeket az emlékeimet elmondom anyunak akkor mindig azt mondja,hogy én hazug vagyok.

Olyan hazug mint az apám mert ezek meg sem történtek.

De megtörténtek.

Állandóan elbizonytalanodom magamban.

Folyamatosan zsarol anyu ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja.

Egyedül tartom el magam de van,hogy nincs mit ennem de erről senki nem tud semmit.

Anyunak nem mondom el mert nem érdekli. Őt a saját fájdalma érdekli. Az én fájdalmam akkor érdekli ha az neki stressz.

Sokszor úgy érzem ha meghalnék sem engem hiányolna hanem az fájna neki,hogy kikell fizetnie a temetésemet.

Úgy érzem engem senki nem akart ezen a világon.

Mármint tényleg.

Én csak besikerültem. Sem anyunak nem vagyok fontos mint ember sem apámnak.

Az egyetemet is anyu miatt hagytam abba mert bár dolgoztam mellette de állandóan zsarolt,hogy menjek el szakozni mert már nem bírja anyagilag,hogy otthon élek és teljes állásban kellene dolgoznom.

Az egyetemi stressz meg az otthoni miatt pánikrohamaim voltak. Többször voltam vele kórházban mert azt hittük szívrohamom van.

Tikkelt a szemem. Rémálmaim voltak.

Ennek már kiskoromban voltak előjelei de ugye anyunak a saját problémái voltak fontosak.

Hogy túléljen.

De ő választotta aput.

Miért rajtam lett ez az egész leverve?

Jelenleg is szorongásos problémáim vannak de anyunak elmondani sincs kedvem mert csak legyint rá.

Egyszer meséltem neki,hogy depresszív gondolataim vannak és nagyon csúnya dolgokat akarok magammal tenni és akkor is azt mondta a telefonba,hogy “ engem ne idegesítsél megint ezekkel. Nekem miért nem lehet normális életem mint más nyugdíjasnak? Kilépek az életből. Veled mindig van valami. Vegyél be nyugtatót. Most mennem kell mert jött a vízszerelő.”

Ezekkel a szavakkal konkrétan.

Nem akarom mindenért őt hibáztatni főleg 26 évesen de kezdek rájönni így felnőtt fejjel,hogy miket csináltak velem kicsiként.

Mindig idealizáltam anyut,hogy milyen hős,hogy túlélte aput de igazából magának csinálta.

Engem pedig rántott bele mindenki a szörnyű döntésekbe.

Kicsiként bepisiltem éjjel sokszor meg leestem az ágyról.

Erre anyu azt mondja így utólag,hogy ez sok gyerekkel így van. Mindig mentségeket keres magának de szerintem nem.

Egyszerűen senkinek nem volt kedve meg energiája azzal foglalkozni,hogy én mit élek át lelkileg.

Mostanában kezdek ezekbe belecsavarodni mert átlátom már mi történt régen és erre azt mondja anyu,hogy ne foglalkozzak ezzel mert ez a múlt.

Igen..de nekem a jelenem.

Folyamatosan rossz gondolataim vannak és szorongok.

Emlékszem 17-18 évesen is voltak már olyan gondolataim,hpgy legjobb lenne meghalni mert egész életemben apám gyereke leszek.

Ezen nem tudok változtatni.

Jártam pszichológushoz akinek azt mondtam ( mert akkor nem láttam ezeket ),hogy a hízásom miatt szorongok és valami nagy baj van velem.

Azt mondta,hogy elmondásom alapján a gyerekkorom miatt van.

Szerintetek ezek után hogyan legyek még normális.

Hogyan lehet minden bántást kitörölni a fejemből?