Hogy kezeljem ezt a helyzetet?
Sziasztok!
A férjemmel (mindketten 35 évesek vagyunk) van egy 16 éves lányunk és két 13 eves fiunk (ikrek). Velünk él az anyám is (66).
Az anyám és a lányom elég rosszul jönnek ki egymással, most vasárnap is összevesztek. Látogatóba mentünk a nénikémhez (anyám nővére) és a bácsikámhoz. A lányunk indulás előtt egy órával elment a boltba, vett egy üveg bort meg egy csokor virágot a látogatás okán. Mi a férjemmel csak indulásra értünk haza, ekkor az anyám és a lányom azon veszekedtek, hogy anyám azt mondta, ilyen csokorhoz nem adja a nevét, meg hogy nem illik páratlan számú szál virágot venni. A lányom azzal vágott vissza, hogy a nagyanyja sem a borba, sem a virágba nem adott pénzt, így eleve semmi köze az ajándékhoz, ha nem akar külön venni, akkor a rigolyáit tartsa magában.
Anyámmal nehezebb, ezért végül
vettünk egy másik csokor virágot és az volt az ajándék. Igy utólag ez nem volt helyes döntés, de épp indulnunk kellett, jobb a békesseg alapon döntöttünk így a férjemmel. A lányunk dühében az általa vett virágot széttépte. A lányom azóta a testvérei kivételevel mindenkire mérges, enni sem eszik velünk, pedig a férjemmel bocsánatot is kértünk tőle, mondtuk, hogy ő az okosabb, stb. de nem enyhült meg. Az anyám meg azt mondja, minek felfújni a dolgot...
Gondolom nem ez az első ilyen eset, hogy nagymama hepciáskodik a semmin(mondjuk jöhetne több példa is), ti nyíltan tesztek valamit, hogy az legyen, amit a hárpia akar, adjátok alá a lovat, tehát mindig kekeckedni fog a semmin, aztán suttyomban azért a lányotoknak odasúgjátok, hogy am neki volt igaza.
Ez így nem működik. Mindkettőnek ott az igazságérzete, nem adhattok mind a kettőnek igazat, mert mind a kettőt hergelitek. Mérlegelni kell reálisan, hogy kinek volt igaza, és nyíltan azt mondani, és pont. Nincs olyan, hogy a háttérben azért egy jajj, bocsi, de tudod milyen...
Ha ez a többedik eset, esetleg pluszban még a lány saját pénzéből fizetett csokorról volt szó, akkor érthető, hogy ennyire haragszik. Anyádat tedd helyre. (Esetleg oldjátok meg a tőle való különélést. Komolyan, vannak emberek, akiket könnyebb szeretni, ha nem élünk vele egy fedél alatt)
Hát bocs, de megérdemlitek. Jobb a békesség, meg sietni kell, és ezért igazat adtok valakinek, akinek amúgy nincs igaza?
Utólag persze könnyű sajnálkozni. Én se lennék kíváncsi rátok, ha ez lenne a problémakezelés módja nálatok.
Anyukának annyi esze, amennyi látszik.
1. páratlan számú virágot illik venni
2. menjen és vegye meg, fizesse ki az ajándékot
3. ti meg hülyeanyu pártját fogjátok mert gyávák vagytok konfrontálódni. Én se ennék veletek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!