Hogy értessem meg anyuval, hogy rá és nem a pénzére vágyok? 17/L

Tudod néma gyereknek anyja sem érti a szavát...

Mond el neki mi bánt,és fog rád időt szakítani.

Biztos gondos anya,ha ennyi mindent megteremt nektek,akkor miért is ne beszélgetne veled,ha ezt igényled.

Esetleg főzz neki vacsorát,csücsüljetek le enni kettesben,és akkor rád fog figyelni.Vagy kérd meg,hogy menjetek együtt sétálni.

Hát ne azt mond,hogy ne pénzt adj,inkább beszélgess velem!!

Csak keresd az alkalmat,és simán mondd,hogy beszélgess velem.

A kettő között van különbség.

Tudod odamész amikor fáradt,megöleled,megkérdezed segíthetsz-e valami stb..ha te figyelmes vagy ő is az lesz.

Anyád már beleélte magát a domináns nőstény szerepébe,átesett a ló túlsó oldalára,és elfelejtette mi az igazán fontos.Nem érzékeli hogy nem foglalkozik veled eleget.És úgy tűnik,hogy nem is érdekli.Azt látja hogy ti jól vagytok,és ennyi elég.Egy nő kihűlhet,ha nem foglalkozik vele férfi.

Legyél erőszakosabb.Mikor azt látod,hogy van szabadideje,és nem túl fáradt,akkor akaszkodj rá. Válj levakarhatatlanná.Ha azt látod nincs kedve hozzád,akkor is nyomd a sódert.Menj utána,ha átmegy egyik szobából a másikba.Ne tiszteld az intim szféráját,mert egy anyának nincs olyanja a gyerekével szemben.Meg fog törni,mert igazi ellenálláshoz nincs ereje,és csak azt fogod észrevenni hogy figyel rád,és érdekli az amit mondasz.És biztos hogy neki is vannak problémái,és ő is tudna mesélni.Ez oda-vissza működik.

Ahogyan olvastalak, ez a kis történet jutott eszembe:

"Egy kislány hazahozta az iskolából a rajzot, amelyet ott készített. Betáncikált vele a konyhába, ahol az édesanyja éppen az ebédet főzte.

-Mami,találd ki,mi ez? - rikkantott, és meglengette a rajzot. Az édesanyja fel sem pillantott.

-Micsoda? - kérdezte, és a lábas fölé hajolt.

-Találd ki! - ismételte a kislány a rajzot lobogtatva.

-No, mi az? - rendezgette a tányérokat az anya.

-Mami, te ide sem hallgatsz rám.

-Dehogyisnem, aranyom!

-Mami- szipogta a gyerek -, a szemeddel nem hallgatsz ide!" :((

Sokszor nem az idő kevés,amit a gyerekünkkel töltünk, hanem a figyelem lyukas. Hogy ne így legyen, ahhoz elhatározás is kell: fülön csípni a pillanatot.

A helyedben elkérném édesanyád határidőnaplóját, vagy asztali naptárát és időpontot egyeztetnék vele, amikor a figyelmét csak és kizárólag Neked ajándékozná és senki másnak.

Tudod a szenvedésnek egyetlen módja létezik: mikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, amit akarunk.Ha azt szeretnéd, hogy a valóság különbözzön attól, ami van, az olyan, mintha elkezdenél egy macskát ugatni tanítani.Próbálkozhatsz, de a végén a macska úgy is fel fog nézni rád és és azt mondja, "miaú".Azt akarni, hogy a valóság más legyen,mint amilyen, reménytelen. Naponta több tucatszor ilyeneket gondolunk: "Az embereknek kedvesebbnek kellene lenniük", "A férjemnek (feleségemnek)egyet kéne velem értenie", "Soványabbnak kellene lennem", "Anyámnak több időt kellene szakítania rám..." stb...stb...Ez az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen, mint amilyen. Ha azt gondolod, hogy ez elég deprimáló, igazad van.Minden stressz, amit átélünk, onnan származik, hogy harcolunk azzal, az ellen, ami van.

Ha viszont megállítjuk a valósággal való ellenkezést, szembehelyezkedést, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és félelemmentesen tudunk cselekedni. Próbáld meg elfogadni és szeretni édesanyádat olyannak, amilyen, feltétel nélkül... és meglásd a dolgok változni fognak!

(Ha lesz egyszer időd és kedved, olvasd majd el Katie Byron Négy kérdés című könyvét, sokat fog segíteni.)

Türelmet és kitartást!!! Üdv. Gabi :o)