Mozaik probléma: az egyik gyereknek “jobb” nyári szünet adatik meg?
Férjem elvált, van egy kisiskolás fia, aki az édesanyjával él, de sokat van nálunk is.
Nekünk van egy kislányunk, aki most lesz iskolás. A két gyerek jól kijön szerencsére.
Az a helyzet, hogy a szüleimnek van egy nyaralója a Balaton közelében. Ház, nagy kert, közel a strand, sok a gyerek a környéken, ismeri egymást mindenki, így a nyarak jól telnek. Kislányunk a nyár nagy részét lent tölti a Balatonon a szüleimmel (már nyugdíjasok).
A probléma az, hogy a kisfiú édesanyja leült velünk a hétvégén, hogy a fiának rosszul esik, hogy a húga egész nyáron a Balatonon lehet, ő pedig nem, és hallgathatja az élménybeszámolót. Azt is mondta, hogy neki is könnyebb lenne, ha a szüleim vigyáznának a két gyerekre, de hozzájárulást (anyagi) csak minimálisan tudna adni.
Az egészből hatalmas vita lett… Ragaszkodott hozzá, hogy helyben hívjuk fel a szüleimet, mert biztosan nem lenne baj ezzel. A szüleim nagyon meglepődtek az egészen, és hogy hirtelen mondjanak valamit, nem is értették a helyzetet, és mondták, hogy nem az anyagiak miatt, de csak a lányunkat vállalnák. Szó szót követett, el lettünk hordva mindennek, hogy a férjem fia nem érdekel senkit, ő hadd szívjon, míg a húga a Balatonon van.
A férjem érti a szüleimet, ugyanakkor azt mondta, őt is bántja, hogy a fia ettől rosszul érzi magát.
A vége (egy esti telefon után a volt feleség részéről) az lett, hogy biztos én nem akarom, én tiltom meg… Szó sincs erről.
Nem tudom, mit tegyek. Én örülök, hogy a kislányom lent lehet a nagyszüleivel, imádják egymást. Az fel lett ajánlva szüleim részéről, hogy 1-2 hétre lejöhet a kisfiú is, de az nem volt jó, mert milyen szomorú lenne, hogy neki haza kell jönnie, míg a testvére maradhat.
Van egyáltalán megoldás erre a helyzetre?
"Az a gondja a kisfiú édesanyjának leginkább, hogy a férjem ugyanolyan gyereke mindkettő, és az egyiknek van ilyen lehetősége, másiknak nincs."
Igen, a férjednek ugyanolyan gyereke. De a TE szüleidnek egyáltalán nem ugyanolyan unokája, nekik közük nincs egymáshoz. Ha arról lenne szó, hogy a férjed szüleihez megy a lányotok, akkor teljesen egyetértenék vele, hogy jogos elvárás hogy a fia is mehessen, hiszen a férjed szüleinek ugyanúgy "teljes értékű" unokái lennének mindketten. De a te szüleidnek nem.
A fiú pedig van már annyi idős, hogy a családi viszonyokról érdemben lehessen vele beszélni. Nem 3 éves már. Meg lehetne értetni vele hogy mi a helyzet, ebben viszont mindkét szülőnek közös felelőssége van.
Nem is értem az anyát. Nyilván örökölni sem fog a fiú utánad, ahogyan a te lányod se fog őutána. Nyilván az sem lesz igazságos, de fel sem merül senkiben, hogy akkor bárkit is “kompenzálni” kellene emiatt, hiszen testvérek.
Szerintem kérdezze meg a férjed a kisfiút is, hogy ő pontosan hogyan érez. Nyilván, ha igaz, amit az anyja mond, akkor ezzel kell fogalkozni. Ha meg úgy van ahogy sokan gondoljak, hogy az anyuka ingyen le akarja passzolni 2 hónapra, akkor legalább tudjátok.
Öcsém elvált, a volt feleségének született a második házasságából egy fia, aki Dödi apás hétvégéin mindig maradni akart (öcsém a szüleikkel lakik, hely meg van bőven), hát egy idő után maradt. Ma már pont olyan, mintha hozzánk tartozna :)
Nyilván kikövetelni nem lehet, de lehet jófejnek lenni, nem fáj.
Ha igaz, amit irsz és ez nem egy pörgessük az oldalt kérdés, akkor megdöntötte az ex nálam a legpofátlanabb ember rekordot.
A kisfiút meg ne kerdezzetek, neki azt kellene elmondani eletkoranak megfeleloen, hogy miert igy van...hogy neki nem ők a nagyszülei stb.
szinten mozaik csalados
A gyerekek sokkal normálisabbak.
Tudják, hogy a másik nagyszülője nekik nem az.
Ilyen formán bárki rokonra lehet féltékeny, hogy a másik mit kap, hova utazhat, hol nyaralhat.
Az anyai nagyszülőtől nem várható, hogy pluszt terhet, felelősséget vállaljanak.
Az ilyen egyenlőségesdi nagyon primitív. Nem jár és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!