Miért jó elkényeztetni, megadni mindent a gyerekeknek ilyen áron?

Unokatestvéremnek van két gyereke, 14 éves a fiú, 22 a lány.

Az unokatestvérem diplomás, ahogy a férje is, 1 millió a kettejük bevétele. Ez így soknak is tűnhet, de minden pénzüket elszórják a gyerekeikre, utána meg megy a sírás, hogy semmire nem elég, amit keresnek... Csak közben éppen a 14 éves gyereknek 1,5 millióért vesznek crossmotort, mert az egyik barátja szüleinek földjeik vannak és oda járnak ki barátokkal "játszani" (azt nem részletezem, hogy ez mennyire veszélyes és felelőtlen). A lányuk mióta egyetemre jár, egyedül lakik egy 150 ezres albérletben. Mert hogy antiszociális és nem fog 50 négyzetméteren is osztozkodni. Hiába mondtuk, mikor panaszkodnak, hogy milyen drága a lakás, hogy azért, mert a belvárosban van és akkor, ha mondjuk az egyik külső kerületben lakna 2 lakótárssal, fele ennyit kéne fizetniük. Hát de az nem úgy megy, mert akkor messze lenne az iskolája és hogy ő külső kerületbe amúgy se menne.

2 évente részletre vegyük a gyerekeknek az új iPhonet, és mikor kérdeztem, hogy egy 10 évesnek minek 300 ezres telefon, az volt a válasz, hogy a barátai cikizik, ha gagyi van neki... Minden ruhájuk, táskájuk Guess, Calvin Klein, MK, meg Tommy Hilfiger, amik köztudottan nem értéktartók, kínai minőség szinte és túlárazott.

Most egy ideje már téma, hogy a lánynak lakást kellene venni, de hát hogy, amikor éppen 0-ra jönnek ki a szülők hónap végén. Az a terv, hogy a nagyszülők eladják a családi házukat és a nyaralójukat, maguknak vesznek egy olcsó kis panelt itt vidéken, a maradék megy a lánynak és ha nem elég a pénz, a szülők még vesznek fel hitelt. Kérdeztem, hogy és a fiúval így mi lesz, most 9.-es, neki is kelleni fog így majd valami záros határidőn belül. Válasz: akkor ők, a szülők adják el a házukat majd, és abból lesz neki véve valami.

Sosem lenne pofám így elfogadni lakásra pénzt. Hogy a nagyszüleim az életük munkáját adják el azért, hogy én flexelhessek az újépítésű lakásban Budapesten a barátnők előtt.

Közben a lány dolgozni nem is akar. Most fog diplomázni, de már mondta, hogy elkezd egy új szakot, mert ez nem érdekli. Szóval 3 vagy 4+ év, amíg lógatja a lábát.

Semmi baj nincs azzal, ha valakit támogatnak a szülei, elindítják az életben. Nekem is segítettek anno. De nem úgy, hogy ők közben vegetáltak és eladták mindenüket... Párom szülei nagyon jól élnek, ott annyi bevétel van havi szinten a cégből, befektetésekből, passzív jövedelmekből, hogy még a mi gyerekeink gyerekeinek sem kellene dolgozniuk. Ennek ellenére amikor nem vették fel állami szakra, a szülei válasza az volt, hogy vagy diákhitelt vesz fel, vagy dolgozik egy évet és megpróbálja jövőre újra. Akkor kapott csak házat, amikor már dolgozott és keresett is annyit, hogy fenntartsa magát és az életét. Ő is, és a testvérei is 15-16 éves koruk óta diákmunkáztak és sosem az volt nekik a természetes, hogy nem kell dolgozniuk, mert a szülők úgyis megoldják. Pedig ott tényleg megtehették volna ezt.

Mire jó ez?

Se megtakarításuk, se olyan munkájuk, amit a gyerekek később "átvehetnének", hogy ne a 0-ról kezdjék, minimálbérért.