Mit kezdenétek egy ilyen kapcsolattal? Tiltanátok azonnal szó nélkül, vagy adnátok neki egy esélyt, ha mást nem, sajnálatból?
1.: Na nem, mintha olyan szörnyen hosszú lenne, de: adott egy középkorú, mentálisan szörnyen sérült nő, akit annó örökbefogadtak, ott nem érezte jól magát valamiért, és most durván, agresszíven tolakodna a felnőtt tesóihoz, akik nem kérnek belőle, nagy valószínűséggel a stílusa és a tombolásai miatt (se).
2.: Igen sajnos, neki kellene változnia. Nem írtak neki semmi bántót idáig tudtommal, csak nagy elzárkózás van az irányában.
Elküldeném a f4szba.
Hasonló rögeszmés a testvérem. Sose volt jó kapcsolatunk, kb 15 évet nem is beszéltünk/találkoztunk. Egyszer rám írt facebookon, majd minden beszélgetés a múltbéli sérelmei kivesézésébe végződött. Egyszer telefonon is beszéltünk, de olyan volt mintha előre begyakorolt szöveget mondott/felolvasott volna. Én is úgy oldottam meg mint a kérdésben leírt testvérek. Letiltottam. Felesleges erőfeszítés ilyennel beszélni, mert nem érdekli mit mond a másik. Fel se fogja. Csak ő számít, meg a buz1 nézetei.
Ha távoli ismerősöm lenne, nem igazán állnék vele szóba.
Ha rokonom, vagy közeli barát, akkor meghallgatnám őt, felajánlanám a segítségemet, de nyomatékosan felhívnám a figyelmét, hogy a fröcsögésben nem lel bennem szövetségesre.
De ha másról is tudnánk beszélgetni, esetleg egymást segíteni valamiben, nem zárkóznék el tőle, de nem vennék részt a fröcsögéseiben. Elmagyaráznám neki, hogy ne adja mások kezébe a saját jól-létét. Ne függjön másoktól.
Pszichoterápia kell a testvérednek, hogy valami még sikerülhessen utána neki az életben.
Én leülnék vele. Amennyire lehet laza lennék. Bármilyen nehéz, nem emelném fel a hangomat.
Elmondanám, hogy miről kívánok beszélni vele, és hogy természetesen ő is szót kap stb. Elmondanám, hogy mit érzek iránta, hogy miben és mennyire értem meg. Utána elmondanám, hogy mit és miért kifogásolok vele szemben, de akár a többiekkel szembeni viselkedésében is, és hogy ennek változnia kell, és hogy erre milyen lehetőséget látok. Pszichoterápia! Segítek keresni neki, ha akarja. Megbeszélhetjük azt, ami ott elhangzik.
Elmondanám, hogy a haragra vagy bosszúra pazarolt erő minden cseppje a saját boldogságának megteremtését fogja vissza. Ezzel szembe kell néznie, különben elátkozott lesz mindörökké.
Ezután és emellett persze meghallgatom. A végén annyit mondanék, hogy minden jót kívánok, de amíg terápiára nem jár, addig ne keressen. Ha soha többet, akkor soha többet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!