Mindenkivel ilyenek a szülő(k)?

Anyukám párjáról van szó. Már 21 éves vagyok, jóban vagyunk, szeret engem, én is őt, 11 éve van velünk, de ez a tulajdonsága mindig is kiakasztott. Mostmár nyilván felnőtt vagyok, dolgozok, ápoló vagyok intenzív osztályon, mellette csinálom az egyetemet, gyakran vagyok kimerült testileg-lelkileg, így amikor van egy kis időm, akkor próbálok pihenni. Ő ezt mindig szóvá teszi, hogy 21 évesen bezzeg ő, meg hogy ennyi idősen nem kellene fáradtnak lennem és milyen dolog ez. Vagy tanulok, vagy dolgozok, 3 hónapja átkerültem covid intenzív osztályra, ami hát elég hajtós, így a szokottnál is fáradtabb szoktam lenni, ezt is örökké megkapom, hogy milyen gyenge vagyok, merthogy 21 évesen nem kellene fáradtnak lennem. Ez az egyik.

Amikor elkezdtem dolgozni, akkor nagyon kikezdett egy kollegina, aki nem is a főnököm, egy szimpla kolléga, aki nem szimpatizált velem, lealázott az orvosok előtt, stb. Nyilván nekem ez nem tetszett, rosszul esett, ezt is megkapom, hogy igenis én vagyok a fiatalabb, meg a pályakezdő, fogadjam ezt el, miközben nem is azzal van a problémám, hogy fiatal vagyok és szívat egy kolléga, hanem arról, hogy szerintem nem így kellene fogadni egy friss munkatársat. Hozzáteszem, az összes kollegám véleménye ugyanez, egyedül anyukám párja pattog nekem, hogy mit háborodok fel ezen és hogy kb igen, mennyire igaza van, hogy lealáz az orvosok előtt, hogy miért úgy rakom a fecskendőre a matricát, mert náluk nem ez a szokás, meg ilyenek, miközben szerintem ezek olyan konfliktusok, amiket finomabban is meg lehetne oldani.

De hasonló vitatárgy nálunk még az is, hogy két helyen élünk, az egyik helyen én mosogatok, a másik helyen anyukám. Ez mindig is így van és volt, a lakásban egyszer nem kell anyukámnak szivacshoz nyúlnia, mindig el van mosogatva, azonnal, ha valamit használtam, vagy más használta. Anyukám párja ezért is állandóan vitatkozik velem, hogy a másik helyen miért anya mosogat. Anya ezen egyáltalán nem problémázik, a párja pattog ezen, hogy miért nem én mosogatok ott is. Itt hozzátenném azt is, hogy én mosogatok azon a helyen, ahol többet vagyunk, tehát én nagyjából heti 5 napon mosogatok, anyukám pedig csak 2 napon.

Ilyen apró-cseprő dolgokon tér el a véleményünk, de annyira idegesít már, hogy nekem mindent tűrni kell, szerinte teljesen normális alázni a fiatal kollégákat, örökké arról beszél, hogy a fiatalok a telefonjaikat nyomkodják az utcán, miközben ez is egy ilyen “mi közöd hozzá, hogy más mit csinál” szitu. (Megyünk kocsival, valaki nyomkodja a telefonját az utcán és félórás monológot tart, hogy a mai fiatalokból mennyire nem lesz semmi és teljesen bekattan.) Olyan, mintha ahogy egyre idősebb lenne, egyre jobban frusztrálják apró dolgok és ha én vissza szólok neki, hogy azért ez szerintem nem pont így van, ahogy gondolod, akkor meg óriási családi hisztéria van. Amikor pedig anyukám szóvá teszi neki, hogy a te gyerekeid sem tökéletesek, akkor meg ahhoz semmi közünk. Mindenkinek ilyenek a szülei, vagy mi van itt? Már kezdem néha megkérdőjelezni, hogy akkor most igazam van, vagy sem? Vagy tényleg nekem nincsenek helyén a gondolataim?