Miért nem tudok boldog lenni?
30/N vagyok. Szüleim még kiskoromban elváltak, édesanyám mentális beteg és parkinson kóros, apukám pedig daganatos. Nagyon sok szenvedésen mentem keresztül ezidáig. Mindennek ellenére elköltöztem 200 km-rel arrébb, elvégeztem egy főiskolát, most diplomát fogok szerezni, vagy egy párom 3 éve lassan, mindent megad nekem, boldogok vagyunk együtt. Van jó munkahelyem is, nem keresek sokat, de nagyon keveset sem. Vannak barátaim, akik szeretnek, munkatársaimmal is jó a viszonyom. Vannak terveim aa jövőre nézve.
Mindennek ellenére mégsem vagyok boldog, állandó depressziót, szomorúságot érzek, és azt, hogy a nap minden percében szorongok, legszívesebben sírnék. Van, amikor kicsit jobban érzem magam, de amint rágondolok a szüleimre, és hogy nem tudok nekik segíteni, több időt tölteni velük, hogy nem tudom őket meggyógyítani, és hogy beleképzelem a helyzetükbe magam állandóan, egyből kiborulok, és rosszul vagyok. Amint jól érezhetném magam, mintha próbálnám magamban elnyomni, rám tör ez az érzés, és szomorú leszek.
Nem tudom elfogadni a helyzetüket, bármennyire is próbálom, nem tudok elszakadni a negatív gondolatoktól. Nem tudom, mi segíthetne. :(
válasza:Pontosan mi anyukád mentális betegsége?
Ha az zavar, hogy messze vagy tőlük és nem tudsz segíteni, az nem szorongás, mert elég konkrét tárgya van. Gondold át a lehetőségeid, mivel tudnál mégis segíteni. Gyakoribb látogatással, pénzzel, képeslap küldéssel, a legjobb orvos megkeresésével, CBD olajjal, 1 hétre előre lefőzött ebéddel, stb. Ha segíteni akarsz nekik, mert az bánt, arra azért vannak kisebb nagyobb lehetőségek, hogy enyhítsd.
Ha tőlük függetlenül is boldogtalannak érzed magad, érdemes lenne pszichológushoz fordulnod.
válasza: válasza: válasza:Nagyon tetszik nekem a 3-as hozzászólás. Majd te eldöntöd, vonatkozhat-e rád. Van erről könyv is, Francine Saphiro: Győzd le a múltad!
Meg még van egy másik könyv, ezt már megvettem, ártani biztos nem fog. John Teasdale - Mark Williams - Zindel Segal: Tudatos jelenlét a gyakorlatban. Ez egy nyolc hetes program, egyedül is ki tudod próbálni. Pont arra való, hogy mikor észreveszed magadon, hogy rossz gondolataid vannak, azonnal tudj tenni ellene. A kritikák szerint a(z egyik) legjobb könyv a témában. "A mindennapok örömtelibb megéléséért, a depresszió és a szorongás kezelésére" ajánlják. Vagy szakember, hogy ne vesszenek el a legszebb éveid a megváltoztathatatlanon való állandó szomorkodással. Minden jót neked!
válasza:Sziasztok, köszönöm szépen a tanàcsokat, utànanézek a programnak és a könyveknek is. Igazsàg szerint pàr évvel ezelőtt voltam màr pszichológusnàl, akkor még otthon laktam, ő is azt az egy kiutat làtta, hogy költözzek el és kezdjek új életet, mert képes vagyok rá. Ez megis történt, viszont nagyon sokszor hiànyérzetem van, hogy az életem fontos pillanataiban nem tudok a szüleimtől tanàcsot kérni, nem tudok ràjuk szàmítani. Itt nem anyagilag értem, hanem mint egy édesanya mikor tanàcsot ad nőként a màr felnőtt lànyànak, vagy mint édesapa, aki szintén mellettem van... Az én életemből sokminden hiànyzik, és sok mindenből pedig a plafonig van, amiből kevés is sok lenne... Sok könyvet, újsàgot, blogokat olvasok hasonló sorsokról, próbàlom értelmezni a múltat, a jelent, az érzéseimet, összefüggést keresni a történésekben... Jàrtam edzeni, jógàzni, biciklizni,kerestem fel internetes lelki segítőt is, de úgy érzem, végső soron semmi és senki nem tud rajtam segíteni.
És rossz arra gondolni, hogy mindenem megvan, amit egy àtlag ember kívànhat magànak, és jobb sorsom van, mint sok szegényebb embernek, mégsem tudok őszintén örülni és boldog lenni tiszta szívemből, mert folyton ott van a vakfolt, hogy a szüleim, akik bàrmit is tettek velem, vàllaltak engem és felneveltek, betegek, és fiatalon, és nem àtlagos betegségekkel. Tudom, hogy nem kellene, de magamra veszem az egész életüket, az összes nyomorúsàgukat meg fàjdalmukat, és ostorozom magam... Minden màsodoercben. Hiàba tudom, hogy nem szabadna és nem kellene! Abba akarom hagyni! :(
válasza:Hosszú lesz, ha gondolod, neki se állj. Ráadásul csak egy vélemény. (A könyves vagyok)
Ez tipikus esete annak, hogyan "kell" saját magadat belesodorni a boldogtalanságba. A rossz dolgokat egyszerűen nem tudod megváltoztatni, nem rajtad múlnak, tények, változtathatatlanok. De tudsz változtatni azon, meddig "engeded meg" magadnak, hogy ez legyen a hangulatod meghatározója.
Felsorolsz sok dolgot ami neked "megadatott", mások pedig csak álmodoznak róla. Jó barátok, szerető társ, jó körülmények, nem sorolom, pótold ki. De tényleg, akár írásban, hogy szembesülj vele. (Igen, ezekért megdolgoztál, de te is tudod, nem minden válik valóra, bármennyit teszünk is érte.) Vagyis ennyi mindenért hálás lehetsz az életben. Aztán vannak a veszteségeid. Ezt sem sorolom, te tudod legjobban. Ezekből vannak a tények, meg vannak azok amiket csak hozzá gondolsz. A hozzá gondoltak közül az egyik, ahogy idealizálod az anyai, apai kapcsolatot. Ez nem jó szó rá, arra gondolok, hogy elképzelsz egy tökéletesen működő anyát, apát. De ilyen a valóságban ritkaság. Hisz az anyák egy része rivalizál a saját lányával, egy része meglopja, egy része elszereti a lánya párját, egy része gyerekszerepben tartja a lányát, egy része szolgálólányt farag a lányából... Ez egy csomó sarkított példa, csak azért írtam, hogy ne gondold, az a természetes, hogy egy anya gondoskodó, odaforduló, támogató stb. Ha úgy vesszük, neked milyen jó, nincs a sarkadban 0-24-ben egy sárkány akit imádnod kell, mert az anyád. Apánál ugyanígy. És minden olyan tételnél aminél úgy érzed, neked kevés jutott, kezdd el így kikeresni, hogy milyen lenne ha nem olyan ami van, hanem egy másik fajta rossz. Úgy szeretném ha azt értenéd amit mondani akarok, szerintem nagy segítségedre lenne. Mert változna a gondolkodásod az életedről. Leírva kibontani azért jó, mert míg erre szánsz egy órát pl. át tudod értékelni az életedet. Aztán az a papír megmarad, ha megint belemész a kitaposott gondolkodási csapádba, (ezt sem tudom, hogy mondjam, szóval mikor mindig ugyanoda visznek a gondolataid) könnyebb bokánrúgni magadat, előveszed a papírod és rászólsz magadra: hé, Bözsi, neked semmi sem elég?
Meg még van az, hogy neked is gondolnod kell a téged körülvevő jó emberekre. Nekik vajon milyen, hogy körülszeretgetnek téged, majd látják, hogy a legjobb hangulat közepette neked befelhősül a szemed, mert már megint "szándékkal" a fájdalmaidon jár az agyad. Helló! Nem teheted meg velük! Nagy szerencséd van a környezeteddel, ne várd meg míg szépen-lassan lemorzsolódnak mellőled. Csomó mindenen nem tudsz változtatni, de magadon igen! Kezdd el, drukkolok!
válasza: válasza:Én annak ellenére, hogy elég zavarosan írsz, úgy érzem pontosan értem, amiben benne vagy, mert átmentem hasonlón, és sajnos nem hiszem, hogy segítség nélkül megtudod ezt dolgozni.
Egyrészt el kellene jutnod odáig, hogy haragszol a szüleidre, amiért nem számíthatsz rájuk, és ezt az érzést el kell fogadnod. Megfér a szeretet mellett a harag is.
Másrészt, magadat is el kell fogadnod, azzal együtt, hogy szorongó, melankolikus személyiség vagy.
A szorongást pedig nem hagyhatod, hogy a fejedre nőjön, ugyan mindig veled lesz, de meg kell tanulnod vele kezet fogni.
Ezek így nagyon egyszerűen hangzanak, de hosszú évek munkájával érthető el változás, és mind sokkal mélyebb, mint amilyennek tűnik.
válasza:Ó, ehhez én nem értek, remélem, rosszat nem tanácsoltam. Magamból indultam ki, sokkal jobban érzem magam a bőrömben mióta máshonnan nézem az életemet. Olyanról viszont hallottam, hogy szinte nincs olyan ember aki mentálisan teljesen és minden szempontból rendben van, az életét minden szempontból tökéletesen tudja kézben tartani. Meg még olyanról is, hogy van, hogy árt ha "betegnek" tartjuk magunkat, könnyebb elhagyni magunkat, mert "beteg vagyok".
Te mit tanácsolnál? Mert írja, hogy pszichológus sem tudott segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!