Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Van remény hogy együtt maradun...

Van remény hogy együtt maradunk a párommal?

Figyelt kérdés

23 éves lány vagyok, a párom 25. Több mint 3 éve vagyunk együtt, hetente 3x-5x tudtunk találkozni. Ebből 1 héten kb. 1-2 alkalommal volt szexuális együttlét is. Szeretjük egymást, semmi gond a kapcsolattal, csak az, hogy mostmár rövid időn belül igencsak megritkulnak a találkák, főleg az ottalvósak. Hetente vagy kéthetente 1x tudnánk csak együtt lenni ÚGY. Sajnos ez egy olyan helyzet amin nem tudunk változtatni, ne is firtassuk hogy miért alakult ez így. Menthetetlen.

Viszont ma a barátom bejelentette hogy ez neki nagyon kevés lesz és nem fogja kibírni. Konkrétan rákérdeztem, hogy a szex hiánya végett esetleg máshol keresné a boldogságot? (Mindent megbeszélünk nyíltan, higgattan, és ezt a kérdést is úgy tettem fel, hogy higgadt voltam.)

Ő teljesen őszíntén elmondta, nagyon szeret engem, és ha belegondol, szándékosan nem tudná ezt velem megcsinálni, mert tudja hogy fájna és én szeretem őt, és ő is engem, de egy pasinál máshogy működnek a dolgok és lehet ha nem lennék mellette, és pont egy olyan pillanatában lenne és valaki rámászna akkor megtenné. Nem lettem erre mérges, mert láttam rajta hogy őszíntén beszél és tényleg szeret engem csakhát hogy egy pasi könnyebben megteszi.

Na most akkor szerintetek mit tegyünk? Félreértés ne essék, a barátom nem megcsalós típus, téynleg szeretjük egymást, de ő testiség nélkül nehezen bírja hosszabb ideig, főleg úgy hogy tudja hogy van egy barátnője de nem találkozhatnak. Mit tegyünk? Olyan választ nem kérek hogy azonnal tegyem lapátra, mert nem fogom! Valami ,,bölcs" tanács kellene és hogy van-e így értelme. Köszi!


2010. szept. 7. 18:42
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
Próbáljátok meg és ha őszinte, akkor elmondja, ha megtette mással. Akkor viszont lapát. Én ezt csinálnám.
2010. szept. 7. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
85%

Hát figyelj, a pasik is megtudnak változni, ha akarnak...

A barátom régebben egy szexmániás állat volt, egyszerre több barátnőt is tartott.

Aztán jöttem én, akit megszeretett...

Azóra érdekes módon kibírja a heti 1 szexet, sőt most éppen 2 hete bírja. Ha igazán szeretünk valakit meg is becsüljük annyira, hogy egy kis kangörcs miatt, ne keféljünk félre!

Ha a barátod is túl teszi magát ezen a dolgon akkor együtt maradtok, ha nem akkor megcsal és vagy beletörődsz vagy vége lesz...

Az a kérdésed, hogy "mit tegyünk" : tűrtőztessétek magatokat, nézzetek pornót és segítsetek magatokon, ha hiány lép fel!

2010. szept. 7. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
100%

Velünk is hasonló a helyzet, hogy ritkán tudunk "úgy" együtt lenni, de a barátom még viccből se mondana ilyet. Nem mindegy, hogy valaki "a" szexre vágyik, vagy a szexre veled... A szex nem olyan késztetés, mint az evés, ki lehet bírni, ha nincs, vagy kevesebb van. Semmi mentsége nem lenne a pasidnak a félredugásra. Elég durva, hogy ilyet képes volt mondani. Ha az adott körülményen, mint írod, nem tudtok változtatni, miért bánt ilyennel Téged? Durva általánosítás a normális férfiakra nézve, hogy "egy pasi könnyebben megteszi"- ezzel ne takarózzon.

29/N

2010. szept. 7. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
100%
Azért ez különböztet meg minket az állatoktól, hogy tudunk uralkodni az ösztöneinken. A pasidat ezek szerint nem ...
2010. szept. 7. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
78%

Szerinted ilyen kívülállók, mint mi belelátunk a hétköznapjaitokba, és ítélkezzünk helyetted?


Neked kell érezned, hogy van-e jövője a kapcsolatnak, vagy nincs.

2010. szept. 7. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
79%

Ez jó: ne firtassuk, miért alakult ez így, ne adjunk olyan tanácsot, hogy ha csak d*gásra kellesz neki, akkor tedd lapátra, egyébként pedig ne szóljunk bele, de azért adjunk tanácsot...

A véleményem az, hogy a "ne firtassuk" körülmények kihozták beleőle azt, hogy végülis csak szexre tartott téged, most pedig finoman és óvatosan közli, hogy ha nincs szex, akkor szakít veled.

Úgy képzeld el, hogy én egyszer három hónapig nem voltam együtt a férjemmel, "ne firtassuk" okok miatt. Egy szava sem volt ez ellen. Emellett pedig egész nap együtt voltunk, szóval a kísértés... Ehhez képest továbbra is csodálatosa házasságunk. Ezt rakd össze.

2010. szept. 7. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
32%

A pasid legalább el merte mondani, mert sok ember hallgat erről, vagy csak eteti a nőt. Rengeteg fiú haverom volt/van, s érdekes nekem el merik mesélni éppen mi újság. Az egyik annyit panaszkodik a feleségére, hogy nem csinálják, s közben álmodozik más nőkről. A becsületesség nem engedi neki hogy félremenjen, de a feleségének már így is úgy is mondta még sem jön a megoldás.

Hidd el kedves kérdező, még mindig jobb tudni róla, s hogy mer beszélni, mintsem megetessen. Ismétlem magam, sok férfi nem beszél erről a feleségének, a párjának.

2010. szept. 7. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
100%
Férfi vagyok, kéthetente egy nem az a vészesen kevés, ha eddig is csak heti 1-2 volt. Gondolom nem hiszel nekünk, de ha számítasz a barátodnak így sem csalna meg. Ahogy sok más férfi sem, szerintem, főleg 25 évesen. Ezek szerint a szex neki többet jelent, mint te. De azért sok szerencsét.
2010. szept. 7. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
85%
Mi a párommal a megismerkedésünktől 3 és fél évig éltünk távkapcsolatban, átlag 2 hetente találkoztunk, volt, amikor sikerült hetente, de volt, hogy 1 hónapig nem. Mindketten simán kibírtuk félrelépés nélkül. Pedig a párom járt nélkülem szórakozni, ment a haverjaival, de mégsem esett kísértésbe. Szóval simán kibírható, ha a pasi fejben elég erős és elkötelezett. (Mi már 11 éve vagyunk együtt, 5 éve házasok, van két gyerekünk.)
2010. szept. 7. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem az is fontos kérdés itt, hogy milyen hosszú ideig fog tartani ez a felállás? Körülbelül. Mert ha évekig, hát... Nem csak a szex miatt. Kiestek egymás életéből, hétköznapjaiból, változtok mindketten, el is idegenedhettek egymástól. A kérdés mindkettőtöknek (bár úgy látom főleg a pasinak): megéri-e a kockázat a kapcsolatotokért?

Én épp sajnos távkapcsolatban vagyok, és utálom hogy folyamatosan hiányzik az akit szeretek. Úgy érzem ezek a legszebb éveink, a kapcsolatunk jól müködik, életem legjobb időszaka lehetne, ha vele lehetnék mindig. De szerencsére nekem mér csak három hónap van hátra így :)

2010. szept. 7. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!