Miért akarnak emberek megfelelni a rokonaiknak csak azért, mert rokonok?

30 éves koromra eljutottam oda, hogy már nem szeretnék nekik megfelelni.

Nyáron szervezett egyik rokon egy rokon találkozót, voltunk vagy 40-en.Egész jól elvoltam az elején, azokkal beszélgettem, akikkel amúgy is tartom a kapcsolatot.Aztán jöttek a "kötelező" részek,amik kiverték nálam a biztosítékot.

Fényképezkedés:mosolyogj, állj előre, mert nem látszol...stb.

Utána, meséljen magáról mindenki,hogy mi történt vele az elmúlt években.

Na, nekem ezekből lett k.rv@ra elegem.Fényképezkedjek olyan emberekkel, akikkel amúgy nem tartom a kapcsolatot, van akinek a párját, gyerekét nem ismertem, de mosolyogjak velük egy képen.Mesélj magadról a következő sz@rs@g.Van aki ott osztotta meg mindenkivel, hogy elvetélt, hogyan történt...stb.

Szerintem ez az ember legmélyebb dolga, biztos nem osztanám meg olyanokkal,akik szinte idegenek , csak azért, mert rokonok vagyunk.Számomra a csapat fele idegen volt, nem bírom a kötelező jópofizást.

Minket a szüleink kötnek össze a rokonokkal, nekik fontos. Nem a rokonoknak akarunk megfelelni, hanem a szülőknek.

Egyébként a rokonaink nagyrészt nem is szörnyűek, időnként kellemes is tud lenni a társaságuk, de őszintén: ha nem lenne kötelező, valószínűleg sosem keresnénk egymást. Így is félig idegenek vagyunk. Ezek a kapcsolatok bizonyára meg fognak szakadni az összekötő emberek kihalásával.

Ritkán előfordul, hogy egy-egy ilyen ritkán látott rokon tapintatlan vagy tolakodó velem. Igyekszem semlegesen hárítani, és leszarni, hogy mit papol vagy firtat Bözsi néni, úgyis mindjárt hazamegy, mindegy, mit beszél.