Most akkor már tényleg felnőtt? Istenem, most volt nemrég kisfiú.

Pedig jobb, ha nem félelemmel és kételkedve állsz a lányhoz, mert a végén te leszel a gonosz anyó-jelölt.

Járhatsz úgy, mint az én anyósom.

Attól hogy fiatalok, még szerethetik egymást. Örülj neki, hogy ezentúl, többet foglalkozhatsz magaddal újra.

20:12 ott a pont.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kezd felnőtt lenni. De ha szimpatikus a barátnője, akkor az már egy nagyon jó dolog.

Én mint szülő, most élem át másodszor ezt a folyamatot. Igen, ez az érzés félelemmel vegyes öröm egyben. Fájó megélni, hogy szakadozik az a szoros szál, ami egy kisgyereket köt a szüleihez, viszont örömteli is, mert jó látni a fejlődésüket, a szárnypróbálgatásaikat és jó érzés megtapasztalni, ahogy önállósodnak, komolyodnak. Sajnos sok szülő van, aki ebben a helyzetben nem tud magával mit kezdeni, üressé, céltalanná válik az élete, és ahelyett, hogy élvezné az újra visszanyert szabadságát, rátelepszik a gyerekére, fojtogatja a szeretetével, a túlaggódásával. Én pl nagyon élvezem, hogy egyre több időm jut olyan dolgokra, amiket eddig háttérbe szorítottam. Már nem okoz gondot, ha több napra elutazom a párommal, ha moziba, színházba, koncertre megyünk, mert már nem kell azért aggódnom, hogy mi lesz addig a gyerekekkel.:)

Azt is nagyon élvezem, hogy átalakult a kapcsolatunk és egyenrangú felnőttként, őszintén tudunk egymással beszélgetni bármiről.