Milyen ember mond ilyet, nem akar velem karacsonyozni?
szerintem csak az ideg szólt belőle. karácsony előtt sok családban a tetőfokára hág az őrület. repül a pénz, mindenkine szeretnénk m,egfefelni, tiszta bolondokháza.
De ha a véleménye egy-két nap múlva sem változik, akkor egy nagy tapló és itt az ideje, hogy szakítsatok ui. ez később sem fog változni. Mekkora mázlid lesz hogy nem házasodtatok össze. az csak bonyolította volna a dolgokat. a gyerekekről nem is beszéélve. de mindez csak akkor ha nem tágítana a javaslatától
Az én párom is ezt mondta az első karácsonykor, mi is egy éve voltunk együtt, együtt is éltünk. Úgy gondolta, hogy eddig a szülőkkel karácsonyoztunk, hirtelen nagy váltás lenne nekik, hogy most külön ünnepelünk, mert ugye egyidőben 2 helyen nem lehettünk a távolság miatt. Én belementem, nem mondom, hogy nem esett rosszul, de adtam még esélyt a kapcsolatnak, azóta 11 karácsonmyt töltöttünk együtt, most már a gyermekeinkkel, szóval szerintem ez miatt ne szakíts vele. Kérd meg, hogy indokolja meg, Ő miért gondolja így, lehet, hogy nem csak a spórolás miatt.
Mindentől függeltenül legyen nagyon boldog a karácsonyod!
Normális esetben azt mondta volna, hogy menjetek el ide is oda is EGYÜTT!
Házastársak külön karácsony?? ez vicc!!
Hat azert annyira nem is dragak a diszek es a karacsonyfa, ne is haragudj. Lehet, hogy tulkoltekezted magadat, es ezert akadt ki a parod. Ha meg gyereketek sincs, akkor nem kell szerintem annyira puccos fat es diszeket venni, foleg ha nincs is nagyon ravalo.
Kulonben a ferfiak nagyon masak mint a nok, mindenben, mindig, es mindenkivel. Gondolom, mar kezdesz te is rajonni. Kulonben kulfoldon eltek, vagy mit jelent az, hogy hazamenni?
Koszonom az eddigi valaszokat. Igaz , hogy vele ez lenne az elso karacsonyom, de kulon a csaladtol nem egeszen. 5 evig laktam kulon.Amugy szerintem is "egyutt" az igazi , bar egyukunk szulei sem kedvelik a masikat. Engem az ovei, ot , az enyemek.Meg ha nem is mennek oda vele, de... igen.
Kulfoldon lakom, igen , kb :1000-1100km-re a csaladomtol.Nyar ota nem is lattam oket, ezert volt mar kozel egy honapja tervben , hogy "hazamegyek".De igy meg sutni sem tudok "magunknak"karacsonykor. Egyszeruen nem lesz idom.
Amugy nem koltekeztem ki magam egyaltalan.Nem vettem meg semmit, "csak" elkoltozunk a hetvegen egy masik alberletbe , igaz kicsit dragabb lesz , de nem sokkal.
De igy nem sok ertelme volt, "harcolni" az uj lakasert, hogy meg karacsony elottig meglegyen... :(
Amugy otthjon megvannak a diszeim, tehat meg venni sem kene.Ha pedig igen , valoban nem olyan draga,de neki mas a velemenye ezek szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!