Miért van ez apámmal?

nálam is ez van:( szinte udvariaskodok a családommal, mintha vendégségbe lennék, 16 éve...

próbáld meg "megismerni" őket:) ülj oda viccet mesélni, nyiss feléjük :) mondd el, hogy úgy érzed, alig ismered...

Nálunk is így áll a helyzet.

Én lány vagyok, ezért apám már születésemkor lemondott rólam kb. Mármint együtt élünk, de nem érdeklem, mert ő fiút akart.

Az a szép az egészben, hogy én pont nem vagyok az a tipikus csajos csaj, inkább fiús vagyok. De akkor se beszélgetünk soha. Már próbáltam, de alig szól vissza, úgyhogy feladtam.

Anyukámmal is ugyanígy vagyok, ő meg zárkózott típus semmiről nem lehet vele beszélni. Érzelmekről szó nem eshet, ráadásul nem is egy őszinte típus.

Én nem tudom, hogy nem tűnik fel nekik, hogy ez más családoknál nem így van.

A szomszéd jobban ismer, meg az akivel csak egyszer beszéltem pl. a chaten.

Nem akarlak elszomorítani, de ez legtöbbször már nem változik. Nem tudom te mennyi idős vagy, lehet beválna ha elmondanád nekik, hogy úgy érzed nem is ismeritek egymást és szeretnél velük többet beszélgetni.

Nálunk nem vált be, de már nem is érdekel. Én már 20 felett vagyok, most már megtartom magamnak a "titkaim", már úgy érzem nem tartozik rájuk mi van velem. Persze nem tagadom, néha eszembe jut, hogy jó lett volna ha gyerekkoromban foglalkoztak volna velem a szüleim, lettek volna közös programok stb. De ők mindig húzták a szájukat vagy azt mondták majd egyszer... Ezért elfogadtam, hogy erről le kell mondanom és ennyi.