Mit tegyek, ha a családom beszólogat a közelgő plasztikai műtétem miatt?
Plasztikai műtét mellett döntöttem, már az időpont is adott. A családom vegyesen fogadta, volt aki, nem szólt semmit, de sajnos voltak, akik bántottak, és olyanokat mondtak, hogy már túl jó dolgom van, ezért találok ki ilyeneket, meg hogy inkább gyereket szülnék már, de ilyenekkel foglalkozzak stb.
Vicces, hogy gyerekkoromban ezek a családtagok beszólogattak a kinézetem miatt nem is egyszer, most meg a helyreállító műtét miatt szólogatnak be.
Nem a véleményüket kértem, csak közöltem, hogy megműtenek, tehát eleve nem értem, miért érzi mindenki úgy, hogy akkor nekik most jól meg kell mondani a magukét.
Már szóltam nekik, hogy az egyébként nem kérdezett véleményüktől függetlenül lesz műtét, azt is mondtam nekik, hogy egyébként gyerekkoromban beszólogattak emiatt, akkor most hogy lehet, hogy hirtelen szerintük semmi szükségem ilyen műtétre. De csak hajtogatják, hogy elment az én eszem, ez csak pótcselekvés, meg hogy ezután majd minden mást "szétműtetek" magamon.
Hogyan állítsam le őket? Nem akarok átmenni bunkóba, de talán kénytelen leszek?
22, istenem, hogy az emberek miért nem olvasnak mielőtt kommentelnek valamit??
“gyerekkoromban ezek a családtagok beszólogattak a kinézetem miatt”.
Szívesen.
Hiba volt elmondani nekik. Én mélyen kussoltam róla, aztán már csak az eredményt látták és azt, mikor arról beszéltem, mennyire jó érzés életemben először szabadnak érezni magam végre.
Egyébként a helyedben biztos visszaszólnék valami olyasmit, hogy "még egy szó és befizetem magam xy műtétre is".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!