Azokban a családokban, ahol "gyereknek" csak a fiút tekintik, ha szülőként csak lányuk született, nagyszülőként jobban örülnek fiú unokának?
Sajnos létezik, nagyszüleim ilyenek. Ha mástól hallanám, én sem hinném el ezeket a sztorikat. Az évek alatt egyre kevesebb lett velük a találkozás, kapcsolattartás, mérgező viselkedés ellen más ellenszer sajnos nem igazán van.
Konkrétam, amikor első unokaként megszületettem, amikor anyukám a kezébe akart adni nagypapámnak, azt kérdezte: "Mit csináljak vele, lány". Ez így történt, szerintem nagyon szomorú.
Velünk, három lányunokával borzasztóan bántak mindig is, karácsonyra receptkönyvet meg kötényt adtak, hogy hát ez a nő dolga.
Amikor továbbtanultunk, lenézően kommentálták, akármilyen diplomát, szakmát, majd munkát szereztünk. Ha megtudták, hogy egyikünk párkapcsolatban él, idézem "á, az nem komoly". (Végülis akkor volt 4 év, hogy lenne komoly 😁) Amikor unokatesóm, már felnőtt nő, lakást vett, kinevették, hogy úgysem fog sikerülni, nem fogja tudni fizetni.
Mikor lett végre 2 fiúunoka, nekik örültek. De sajnos velük sem bánnak sok szeretettel, csak kicsit jobb a helyzet, mint velünk, lányokkal.
Nem sorolnám tovább, sajnos szülőnek és nagyszülőnek is mérgezőek. Kevésszer látogatják őket a gyerekek, unokák, nem látják be sajnos, hogy erről ők is tehetnek, így nem lehet bánni emberekkel.
Nem tudom.Nálunk inkább a lányokat ajnározták.
Pl,mikor gyerekek voltunk a családban az volt a közfelfogás,hogy hát egy lánynak több zsebpénz kell,meg többet kell rájuk költeni,mert hát nekik kell a smink,a szép ruhák,stb.
Egy fiúnak meg nyilván mindegy mit vesz magára.
Gondolom ez a felfogás abból ered,hogy a lányoknak "el kell kelni".
Magyarán már fiatalon meg kell tanulniuk,hogy csinosnak kell lenni,mert akkor majd elveszi őket valaki feleségül.
Végül is,ugyanaz a primitív gondolkodás,csak másik szemszögből megközelítve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!