Mit lehet tenni egy hisztis, elviselhetetlen húggal?

16 éves, de úgy érzem, szellemileg még nem nőtte túl az első osztályos kisgyerekek szintjét. Mivel ő a legkisebb, automatikusan kedvenc és elkényeztetett, aminek a hatása gyakran kiüt rajta, főleg velem szemben, ugyanis én vagyok jóformán az egyetlen, aki nem majmolja és a szemébe mondja az igazságot a viselkedéséről.

Ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, ha valami nem tetszik neki, ha valamit nem akar, aznnal megsértődik, duzzog - sőt, igazából ésszerű ok sem kell arra, hogy hisztizzen, gyakran saját maga alakítja úgy a dolgokat, hogy baja lehessen vele. Ha néha együtt megyünk vásárolni anyámmal, aki megkérdezi melyik ruház nézte ki magának, egyből rávágja: " persze, nekem úgyse veszel, mindig csak ő kap mindent, én meg semmit". Tehát már a szavakat is kiforgatja, csak hogy megsértődhessen.

És ami a legrosszabb ebben, hogy végtelenül gyűlöletteli, rosszindulat és bosszúálló típus. Ha jön a duzzogás, jön vele az is, hogy direkt idegesít engem. Ha zenét szeretnék hallgatni vagy tévét nézni, ő bekapcsolja a telefonját és teli tüdőből énekel hozzá, nemrégiben eldugta a fél papucsom - jó ég, nem gondoltam, hogy ilyen gyerekesen is tud még viselkedni -, ide-oda dobálja a cuccaim... a lényeg az, hogy megakadályozzon abban, amit csinálni szeretnék,és mindent megtesz, hogy zavarjon, mert jól esik neki, ha idegesít engem.

A családom többi tagja ezt szenvtelenól tűri, még ha tapasztalják is néha, nem érdekli őket, ha szólok, hogy esetleg valaki elbeszélgethetne vele, az az egyetlen válasz, hogy "Te sem vagy jobb." Tehát ők nem hajlandóak tenni semmit.

Én próbálok nem foglalkozni vele és úgy tenni, mintha észre sem venném, hogy újból keresztbe tesz nekem, de ő nem az a típus, aki feladná. Néha megkérdezem tőle, miért jó ez neki, hogy tud elszámolni a lelkiismeretével ennyi gyűlölködés után, hogy ez boldogá teszi-e egyáltalán, de még arra sem méltat, hogy feleljen. Ilyenkor ugyanis 1 hétig járkál úgy a házban, hogy hiába kérdezem, nem válaszol, mintha neki lenne oka megsértődésre.

Tehát már nem tudom, hogy mit tegyek vele, semmi nem hat rá, a család pedig semmit nem tesz ez ellen. Én viszont lassan nem bírom tovább idegekkel, folyton ebben a végtelen rosszindulatban élni, gyakran már sírok, mert nem értem, hogy lehet valakiben ennyi gyűlölet - de sehova nem jutok vele, csak nekem kell nap, mint nap elviselni őt. Nem vagyok gyenge ember, aki minden kis semmiségtől összeroppan, de ez már nekem is sok, viszont elköltözni egyelőre nem tudok... :(