Mi az oka annak, ha valaki ösztönösen, minden erőfeszítés nélkül el tudja utasítani a (nem megfelelő) szülői mintát? Ezzel szemben csomó helyen olvasni, hogy kb. nem, ilyen nem is létezhet (csak minimálisan), igenis mindenki ismétli a szülei hibáit.

Nálunk anyám bántalmazó szülő volt, mindig utálta a gyerekeket. De azért persze szült, mert kell az, mitszólnak. Az elejétől fogva ösztönösen tudtam, hogy amit csinál az nem jó, nem normális, nem helyes. De nem szeretem a gyerekeket és sem és ha hosszabb ideig össze vagyok zárva eggyel (valahol várakozok vagy vonat, busz) akkor agressziót vált ki belőlem a gyerek hangja, hisztije, hogy nem bír megülni a fenekén. Az agyam tudja, hogy ezek a dolgok normálisak, el kellene tudni viselni, mégis dühít és sokszor legszívesebben megcsapnám a kölköt, főleg ha hangos, az irritál a legjobban. Természetesen ez nem látszik rajtam, pókerarccal kivárom amíg kiszabadulok a helyzetből. Nem tudom, hogy ha lenne gyerekem, kibírnám-e hogy ne legyek vele agresszív, nem is fogom soha megtudni, mert nekem van annyi eszem, hogy ha nem szeretem a gyerekeket akkor nem csinálok.

A másik dolog a családban az alkohol, apám részéről. Sokat ment a balhé a részegségén meg hogy elissza a pénzt stb. Mindig undorodtam azoktól a piáktól, amiket apám ivott és éreztem rajta, a többit se szeretem, a részegségtől meg egyenesen irtózom.

Amikor egyetemen erről tanultam, a tanárom azt mondta a szülői mintákról, hogy az ember vagy követi őket tudatosan vagy tudattalanul, vagy elvből elutasítja és az ellenkezőjét teszi - és ehhez nem kell nagy erőfeszítés feltétlenül. Pl. egy bántalmazó szülő gyermeke válhat szintén bántalmazó szülővé, vagy teremthet egy szeretetteljes, meleg otthont a gyermekeinek, ami nem adatott meg neki. Ez utóbbihoz nem kell erőfeszítés minden esetben, lehet egy automatikus reakció a szülői mintára.

A közös mindkét kimenetben: a személy gyerekkori szülői mintáiból fakad, és mindkettő erre adott reakció. A szeretetteljesen nevelő szülő sem szakad el a bántalmazó mintától, amit kapott - egész életét végigkíséri, és a döntéseit ez irányítja, az, hogy ezt a mintát elutasítja.

Ahhoz viszont bizony nagyon sok belső munka kéne, ha ennél a példánál maradva, egy bántalmazott gyerek mikor szülővé válik, észrevegye a viselkedését, és jobb szülővé formálja magát. Ez terápia nélkül nem is hiszem, hogy lehetséges lenne, hiszen itt már nem csak magatartásváltoztatást jelentene, hanem gyerekkori sérelmeket kéne feldolgozni.

Ugyanúgy, ha egy bántalmazott gyermek megpróbál szeretetteljes szülővé válni, áteshet a ló túlsó oldalára. Pl. mindent megvesz a gyerekének, minden kívánságát lesi, mert neki semmit nem adtak a szülei, és emiatt a saját gyereke nem ismeri meg a valós határokat. Ennek a személynek is sok belső munkába telne, hogy leküzdje a saját szülői mintáját, és elrugaszkodjon tőle.

Persze ezek tankönyvi minták, a valóság azért kicsit bonyolultabb, ritkán lehet ilyen “szépen” felírni az ok-okozatokat. Pl. Szondi Lipót pszichológus is foglalkozott az öröklött sorssal, izgalmas témákat boncolgatott, pl. öröklött halálválasztás, ha valakit érdekel a téma, sok érdekes írás fellelhető.

Azért ez nem ennyire fekete-fehér. Ha most az alkoholizmus példáját vesszük, az alkoholista szülő nem csak az alkohol ivást mutatja a példáján keresztül, hanem a függőség teljes palettáját. Sok embert ismerek, alkoholista szülővel, aki oké, absztinens, de más dolgokban teljesen csont nélkül másolja a függőség minden aspektusát, mert csak az alkoholt ismerte fel, mint negatívum, nem magát ezt a dependens állapotot.

Plusz egy rossz magatartás szándékos kerülése nem jelenti, hogy a helyettes magatartás nem rossz másféle módon. Az se ritka, hogy a nem kívánt szülői magatartást a gyerek ugyan később sikerrel kikerüli, de pozitív példakép híján egy "máshogy rossz" verziót választ.

De nyilván ez sem törvényszerű, mindig az adott szituációtól és benne élő személyektől függ. Nem gondolom, hogy gyengeség/erősség kérdése. Például hogy tudsz gyengének hívni valakit, akit kiskorától kezdve erőszakolt a részeges apja, és még lelkileg is bántalmazott? Ő olyan csomagot kapott, amitől bármilyen lelkileg erős ember összetörne, és nagyon súlyos terheket cipel, amiket feldolgozni egyedül szinte lehetetlen, külső támogatás meg nem mindig van.

De ha a nagy egészt vesszük, szerintem sokkal többen vannak, akik igyekeznek túlnőni a szüleiken, és a pozitív példákat követni, de legalábbis tanulni a negatív esetekből. Csak őket kevésbé veszik észre, pedig szerintem határozottan a többséget képviselik.