Van ilyen helyzet? Voltál már így?

Én most huszonéves vagyok. A legeslegjobb a gyermekkorom volt, bár abban is volt egy borzasztó időszak, de azért a nagyon nagy része jó volt és visszamennék szívesen az időben.

Mikor egyetemista lettem, még akkor is jó volt, de aztán édesapámnál diagnosztizáltak egy súlyos betegséget, többször kellett műteni. Szegény féléve elhunyt. Főleg az utolsó 1 év volt borzalmas. Egyébként nem voltam rá felkészülve, hogy elveszítem, mert azért még nem olyan állapotban volt és hirtelen lett rosszul. Persze anyukámnak is van több betegsége. Féléve nálam is diagnosztizáltak pajzsmirigybetegséget, autoimmun beteg is vagyok, tudom, hogy ez nem súlyos, de azért az is elég elkeserítő, hogy nem lehet rendesen beállítani a gyógyszerem és a pajzsmirigybajom miatt esetleg jönnek az egyéb bajok, mert volt már ilyen.

Ráadásul valamelyest megbántam a pályaválasztásomat is, egyszerre örülök neki és ugyanakkor meg megbánást érzek.

A párom családjában is állandóan valami probléma van és azért ez kihat a kapcsolatra is meg a hangulatra. Éveken át a demens nagymama egészségi állapota volt az aggasztó, mikor elhunyt, akkor meg a párom anyukája kikészült, az éveken át tartó ápolás meg a halála miatt (meg lehet egyebek miatt is, de ezek bizonyára hozzájárultak) pszichiátriai kezelésre szorul szinte. Azt már meg sem említem, hogy a párom már gyerekkorában is sok mindent átélt. Egyszer az anyja akart öngyilkos lenni, egyszer a nagyapja. A nagyapját ő mentette meg mert időben ért oda. (A nagyapjának súlyos betegsége volt, tényleg sajnálom, ezért akarta volna így. Az anyját meg felemésztették a problémák, főleg anyagi jellegűek, nagy szegénység.)

A párkapcsolatom sem tökéletes, azzal is mindig van valami. Szeretjük egymást, de az még egy része a kapcsolatnak. Sok nehézséget kellett leküzdenünk és az is csoda, hogy együtt maradtunk.

Sokan meghaltak, akiket szerettem és akik maradtak, őket nem pótolják. Majdnem minden elmúlt, ami életem egy szebb korszakára emlékeztetett.

Anyukámnak is megvolt a maga baja, már azelőtt is, hogy én megszülettem. Nagyapám karácsonykor halt meg ráadásul.

Tulajdonképpen azt látom, hogy igazán se én, se anyukám, se a párom, se senki nem boldog és mindenhol mindig csak a problémák vannak.

Csak azt akartam kihozni ebből a kommentemből, hogy olyan mintha folyamatosan a rossz lenne és nem lenne egyszer fent, egyszer lent.

De lehet, hogy ez is csak illúzió? Hogy mindig csak a rossz van?

Egy pontosítás: azzal, hogy nagyapám karácsonykor halt meg, ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy amúgy mivel beteg volt, ezért édesanyámnak ez épp elég fájdalom volt (akkor még nem voltam én), de az meg duplán brutális, hogy pont karácsonykor.

Sajnálom a sok szöveget. Szóval valahogy nem látom, hogy hol van a fent, én csak a lentet látom. Kivéve a gyerekkorom nagy részét, de hát azt mindenki mondja, hogy a legszebb időszak.