Van valaki hasonló helyzetben?

Nem vagyok hasonló helyzetben, de itt te vagy a buta.

Miért nem szakítasz a barátoddal, ha megőrjít téged? Miért nem igyekszel felfogni apukád helyzetét úgy, hogyha nem is tehetsz semmit, legalább tudod, hogy ártatlan?

Nem, te ütögeted magad, ahelyett, hogy változtatnál magadon. Pedig ki lehetne lépni a helyzetből, de úgy látom, nem akarsz.

Vegyél egy háziállatot :) pl egy kutya jó választás, mert az mindig veled van, és szeret téged, akármit csinálsz is.

Persze le kell vinni sétálni, meg enni kell adni neki, tehát nem túl kényelmes. Foglalkozni kell vele, meg úgyse hagy téged békén, nem hagyja, hogy depressziózzál :)

A pasidat meg hagyd a fenébe, menj bulizni, szedj fel valaki mást.

voltam én is hasonló helyzetben (vagyok is talán)...sokszor mikor már nagyon mérges és dühös voltam, plusz kb azt érezhettem mint te magamban tettem kárt..nem durvákat...de kb nem is éreztem hogy fáj de valami kellett h lecsillapodjak...pl müanyag késsel szétvágtam a kezem..nem igazán vérzett sőt talán egyáltalán nem de a karcolások meglátszottak...meg téptem a hajam mint egy igazi örült...

aztán nem tudom mi történt...kezdtem belefáradni abba, hogy mások miatt vagyok szomoru...egyre inkább ugy érzem hogy nem érdekelnek..ha nem fogják fel hogy mit csinálnak és nem látják be a hibájukat lesz*rom...

nem vagyok tökéletes...nagyon sok hibám van...(pl. h túlreagálom a dolgokat) de belátom őket és igyekszem javitani rajtuk...

rájöttem: a lelki békénk rajtunk múlik...egyszer belefáradsz talán te is és nem fog ennyit érni senki és semmi, hogy csapkodd magad meg karmolgasd a lábad (én is a lábamat karmolgattam..sőt azt hiszem múlt héten megint megtörtént...de ez egyre ritkább...)

22L

"Neki a nagy baja az, ha nincs otthon kóla... ebbe nőtt fel, én meg nem."

Öööö....nna, ezt inkább nem kommentálom. Aki ennyit nem tud alkalmazkodni a másikhoz, az költözzön ki a sivatagba. Kicsit magadba nézhetnél...

nem nekem nincs szerencsére senki elzárva...egyszerűen azt éreztem és érzem a mai napig, hogy nem értenek meg és nem fogadnak el, csak mert nem mindig gondolkodom úgy ahogy ők...nem tudom megmagyarázni hogy miért vannak ezek...még nem sikerült teljesen túltennem magam a dolgokon, de igyekszem...sokszor már attól féltem, hogy teljesen megörülök és komoly kárt teszek magamban...pedig nem akarom...nem akarok én rosszat...csak egyszerüen van ez az érzés és megmagyarázni se tudom, és nagyon ellene se tudok tenni...egyszerüen úgy kezd elmúlni, hogy nem érdekel...szó szerint belefáradtam, hogy mások miatt aggódjak...csak hát még mindig fáj az, hogy nem fogadnak el és hogy én hiába teszek a dolgok javulásáért a többi ember annyira makacs és annyira nem látja át a dolgokat, hogy képtelenség...a lényeg, hogy nekik igazuk legyen és ezt érvényesítsék...az már nem számít ha kész tények elé állítom őket...egyelőre nincs rá konkrét megoldásom...csupán mondom...belefáradtam...nem akarom magam tönkretenni mások érzéketlensége és meg nem értése miatt...majd rájönnek egyszer úgyis a dolgokra....:(

22L